Magyar Péter közvetlen munkatársa és barátja volt a cigarettacsempész

INSIDER
Létrehozva: 2022.03.31.

Kiderült, ekkor lesz MC Hawer esküvője!

A mulatós sztárra tavaly júniusban rátalált a szerelem. MC Hawer első látásra beleszeretett a kedvesébe, s már az első randin érezte, hogy megtalálta a nagy őt.

Szerző Ripost

MC Hawer – polgári nevén Koczka Géza – az első találkozás után két héttel megkérte szerelme kezét. Rövid időn belül összeköltöztek és lelkesen elkezdték tervezgetni az esküvőt. Voltak, akik úgy vélték, elhamarkodott döntést hoztak, és kérészéletű lesz a kapcsolatuk. Hatalmasat tévedtek azok, akik erre fogadtak, ugyanis Géza azóta is boldog kedvesével az oldalán. Igaz, volt egy rövid időszak a kapcsolatukban, amikor egy kissé elbizonytalanodtak. 


Alkoholmentes buli

Eredetileg márciusban szerettek volna örök hűséget fogadni egymásnak, de néhány héttel ezelőtt még úgy érezték, időre van szükségük ahhoz, hogy összecsiszolódjanak. Most örömmel jelentette be a rapper: mindketten készen állnak a házasságra, s már azt is tudják, mikor és hogyan mondják ki egymásnak a boldogító igent. A részletekről először a Borsnak mesélt a mulatós sztár, aki a szerelmével egyetértett abban, hogy nem szeretnének világraszóló lakodalmat csapni. Ahogyan azt sem, hogy a násznép lerészegedjen, ezért az alkoholnak nem lesz helye a menyegzőn.

 

„Mindenki megy  a dolgára”

A napokban megyünk be az anyakönyvvezetőhöz, hogy véglegesítsük az időpontot. Mivel ilyenkor van egy kötelező, 30 napos várakozási idő, ezért várhatóan májusban lesz az esküvő. Méghozzá egy pénteki napra kell, hogy tegyük, mivel a hétvégéink általában tele vannak fellépésekkel. Szűk körben tartjuk, tehát csak a család lesz jelen. Délelőtt letudjuk az esküvői fotózást, délután két órától van nyitva a házasságkötő terem. Összeházasodunk, utána pedig beülünk valahova enni a rokonsággal. Ezt követően mindenki megy a dolgára, így aznap este akár egy fellépést is bevállalok – mesélte vidáman.

"Ennek most nem kerítünk nagy feneket. Nem látom értelmét annak, hogy mindenki lerészegedik, én pedig „csont józanon” nézem őket. Azt hisszük, hogy ittasan viccesek és jópofák vagyunk, de sajnos ez nem így van… "– tette hozzá Géza, aki évekkel ezelőtt komoly alkoholproblémákkal küzdött.

 

A sóvárgás megmaradt

A rapper nyolc és fél esztendővel ezelőtt örökre búcsút intett az italnak. Önként bevonult az elvonóra, és azóta sem nézett a pohár fenekére. Annak ellenére, hogy időnként jólesne neki néhány korty alkohol.

"Megtehetném, hogy suttyomban megiszok egy-két pohárral, de minek? Nem akarom becsapni sem a közönségemet, sem magamat. Sajnos a sóvárgás megmaradt, az agy emlékszik a dolgokra, de olyankor általában bekapok két édesítőszeres csokit" – árulta el Géza, aki úgy látja, kevesen ismerik ezt a módszert. – "Az édesség ugyanolyan örömet okoz az agynak, mint az alkohol. A legtöbb italnak nagyon magas a cukortartalma, ezért gyakran megesik, hogy amikor valaki leteszi az italt, akkor egy idő után cukorbetegség viszi el, mert édességekkel pótolja a szervezetében fellépő hiányt" – magyarázta Géza, aki élvezi, hogy az őt körülvevő világ szépségeit a maga valójában csodálhatja, és ezt egyetlen alkoholmámoros pillanatért sem adná fel.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek