
Lesifotók készültek Kulcsár Edináról és G.w.M-ről: így randizott a turbékoló szerelmespár - fotók

Forr a levegő Kulcsár Edina és új szerelme között!
A Blikk riporterének romantikus randevú közben sikerült lencsevégre kapnia Kulcsár Edinát és Varga Márkot, azaz G.w.M-et egy budai bevásárlóközpontban.

„Ezen a napon egy fellépésére kísértem el Márkot, előtte pedig beültünk vacsorázni egyet" – árulta el a lapnak Edina, akitől azt is megtudták, bár szeretne több időt tölteni szerelmével, egyelőre csak heti 2-3 gyors randevúra futja az idejükből. Érthető, hogy G.w.M. ilyenkor igyekszik kitenni magáért: a fotókat elnézve, ha Edináról van szó, gyengéd párrá válik - még kezet is csókolt neki.
„Igazán mély érzelmek jellemzik a kapcsolatunkat, talán ezért is lettem ilyen szerelmes. Rengeteget beszélgetünk, igyekszünk kihasználni azokat az alkalmakat, amikor találkozni tudunk, mert egyelőre sajnos nem sok idő jut erre" – mesélte Edina. „A legtöbb időt a gyerekekkel töltöm, ami egyébként sem lenne másképp, de ebben a mindenki számára érzékeny időszakban a szokásosnál is jobban odafigyelek rájuk, hiszen ők a legfontosabbak. Éppen ezért az elmúlt két hónapban nem is igazán dolgoztam."
A gyerekekkel is jól kijön
Edina azt is elmondta, hogy Nina és Medox egy-két alkalommal találkozott már új párjával, és úgy tűnik, a rapper remekül kijön a kicsikkel.
„Semmit sem akarunk siettetni, mindent a gyerekek tempójához igazítunk, de egyelőre úgy tűnik, hogy jól alkalmazkodnak az új helyzethez. Márk is könnyen megtalálja velük a közös hangot, hiszen neki is van egy kislánya és egy kisfia" – mondta Edina.
„Együtt képzeljük el a jövőt, szeretnénk összeköltözni, de ez is a gyerekektől függ, ők mikor állnak készen a következő lépésre. Egyelőre elég változás nekik az, hogy az anyukájuk és az apukájuk nincs mindig együtt, éppen ezért a megszokott környezetükön nem szeretnék változtatni. Egy ideig még biztosan a házban maradunk hárman, de az is nagy kérdés, hogy az ingatlannak mi lesz a sorsa" – tette hozzá.
A randin készült fotókat ide kattintva tudod megnézni.






