RETRO RÁDIÓ

Boldoggá tették Cannes-ban ezek a találkozások Vajna Tímeát

Boldoggá tették Cannes-ban ezek a találkozások Vajna Tímeát
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2017. 05. 22. 11:35

Andy Vajna végre a feleségével lehet, akit a szülei is meglátogattak a filmfesztiválon.

Három hónap távollét után Franciaországban végre újraegyesülhetett a Vajna család! Andy Vajna ugyanis a Cannes-i Filmfesztiválra látogatott, amelyen a felesége, Vajna Tímea is részt vesz. 

Andy ráadásul nem egyedül érkezett: magával vitte Tímea szüleit is, így a család négyesben élvezheti a francia Riviéra örömeit.

"Timivel huszonegy évvel ezelőtt voltunk itt nyaralni" - mesélte a Blikknek Palácsik Zoltán, Tímea édesapja, aki elárulta, nem igazán kedveli a nyilvánosságot. 

A munkatársaim is rendszeresen követik a lányom közösségi oldalait, mindig tudatják velem, hogy milyen fotót láttak róla.

Tímea a lapnak elmondta, nagyon boldog amiatt, mert a férje, Andy Vajna bízik benne

"Nagyon szeretem őt, egyszerre vagyunk szerelmesek, ugyanakkor nagyon tiszteljük egymást. A legjobb érzés számomra az, hogy Andy engem helyezett előtérbe, engedi, hogy tanuljak, és azon van ő is, hogy minél jobban érvényesülhessek.

Ez az egymás iránti szeretet legfőbb szintje

 - fogalmazott Tímea, aki az életét a jótékonykodásnak és a divatnak szeretné szentelni. 

Emellett van egy titkos vágya, mégpedig az, hogy egyszer egy igazán érzelmes kisfilmet készíthessen: érdekli ugyanis a filmezés világa.

A filmfesztivál után Tímea visszatér Amerikába, ahová férje követi, amint ideje engedi. Egy biztos, a nyár második felét mindenképpen együtt töltik majd. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.