RETRO RÁDIÓ

Titokzatos pasiba szerelmes Aleska Diamond

roger
Szerző
roger
Létrehozva2015. 09. 03. 12:22

Sokat nem tudni az egykori felnõtt filmes választottjáról, de az biztos, hogy nem zavarja Aleska múltja. Legalábbis a dögös celeb szerint.

Aleska Diamond - a legtöbben így, pornófilmes művésznevén ismerik Sáfrány Emesét, annak ellenére, hogy már jó ideje nem vállal szexfilmes felkéréseket.

A csinos komlói lány ugyanis inkább artistaként és celebként képzeli el jövőjét. Cirkuszokban lép fel hajmeresztő mutatványokkal, légtornász- iskolában tanít, és rendszeresen különféle tévéműsorokban is szerepel.

A felnőtt filmes karrier lezárása után magánéletéről meglehetősen keveset árult el eddig. Az is csak véletlenül derült ki tavaly ősszel a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik adásában, hogy a megasztáros Puskás Petivel volt egy rövid ideig tartó kalandja. De a Showder Klub-os Kiss Ádámmal is hírbe hozták idén.

De most kiderült, hogy Aleska egy civil fiút választott, akivel már hónapok óta együtt járnak. A Story magazinban pedig, hátulról lefotózva, meg is mutatta választottját. Aleska elmondta, hogy közös döntés volt a titkolózás.

Úgy döntöttünk, hogy elővigyázatosak leszünk. Még szilárdulnia kell a kapcsolatnak. Közben jókat mulatok, amikor egymás után röppenek fel olyan pletykák, melyek szerint nős és milliárdos férfiakkal szűrtem össze a levet!

- mesélt a lány a magazinnak.

Aleska korábbi pornós múltja a cikk szerint egyáltalán nem zavarja a párját. A fiú ugyanis fiatalkori botlásnak fogja fel azt:
"Idővel rá kellett jönnöm, hogy ez a kapcsolat jóval érettebb és komolyabb az előzőeknél.

Hálás vagyok a páromnak, hogy sohasem rója fel a múltamat, nem kell magyarázkodnom, hogy pornóztam, és ez óriási megkönnyebbülés a számomra. Õ mindezt elkönyveli annak, hogy fiatalon mindenki követ el őrültségeket.

Aleska családja is ismeri már a lány szerelmét, és gyorsan megkedvelték. A sztár anyukája például rendszeresen külön főz a férfinak is. Aleska elmesélte, hogy a családtagok nagyon bíznak abban, hogy megállapodik a fiú mellett. Az együttélés már szóba került közöttük, de még nem tudták eldönteni, hogy ki költözzön kihez.

Aleska egyébként 30 éves koráig gyereket szeretne szülni. A magazinnak arról is beszélt, hogy jól tudja: gyerekeinek is el kell majd mesélnie, hogy szexfilmekben szerepelt, de bízik benne, megértik majd, hogy miért tette.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.