RETRO RÁDIÓ

Kollégájával jött össze a TV2 műsorvezetője

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2015. 09. 04. 18:00

Czippán Anettre egy évvel válása után ismét rátalált a szerelem. Új párjával munka közben melegedtek össze.

A TV2 műsorvezetője valószínűleg nem ismeri a mondást, hogy házi nyúlra nem lövünk. Ugyanis a volt férjéhez hasonlóan,  mostani párját is a munkahelyén ismerte meg. Rendes Zoltánnal a TV2 egyik kreatív vezetőjével 2009-ben házasodtak össze, egy közös fiúk is született, Olivér. Házasságuknak  tavaly ősszel válás lett a vége.

De Czippán Anett most teljesen biztos benne, hogy jól választott. Úgy érzi, hogy Szabolcsban, a TV2 adásrendezőjében, végre megtalálta élete párját. A Borsnak a következőket mondta új kapcsolatáról.

Évek óta ismerjük egymást, de csak nemrég adódtak úgy a körülmények, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, sőt mondhatom, szerelembe essünk. Mindketten sokat dolgozunk, de az, hogy együtt is, sokat segít a kapcsolatunk alakulásában.

A bombaformában lévő műsorvezető, azt is elmondta, nem gondolta volna, hogy egyedülálló anyaként rátalálhat még a szerelem.Bár erotikus képeit elnézve, szerintünk nem volt min aggódni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.