7°C
22°C

Zsigmond névnapja

RETRO RÁDIÓ

Terry Crews felesége hosszú idő után megnyílt komoly diagnózisáról

Létrehozva2026. 04. 07. 15:00

A sztár felesége Parkinson-kórban szenved.

Terry Crews felesége most először beszélt nyilvánosan arról, hogy Parkinson-kórral küzd, pedig a diagnózist már több mint egy évtizeddel ezelőtt megkapta.

Terry Crews felesége egy úttörő kezelésen vesz részt
Terry Crews és Rebecca King Crews először nyíltak meg a súlyos betegségről  Fotó: Képünk illusztráció: pexels.com /  Pexels

Terry Crews felesége egy úttörő kezelésen vesz részt

Rebecca King Crews 2015 óta él együtt a betegséggel, de eddig nem hozta nyilvánosságra az állapotát. Az első figyelmeztető jelek már 2012-ben jelentkeztek nála, amikor edzés közben furcsa zsibbadást érzett a bal lábában.

Kezdetben az orvosa arra gyanakodott, hogy egyszerűen túlterhelte magát a konditeremben, ám hamar kiderült, hogy komolyabb problémáról lehet szó. Az edzője például észrevette, hogy bizonyos gyakorlatoknál a bal karja nem mozog olyan szabadon és lendületesen, mint a jobb.

Rebecca King Crews állapota az évek során fokozatosan súlyosbodott és a keze is remegni kezdett. Tudta, hogy komoly betegségről lehet szó, hiszen a nagymamájánál is jelentkeztek hasonló tünetek. Ennek ellenére kezdetben az orvosa csak szorongást gyanított, míg a neurológus sem volt biztos a diagnózisban.

Végül három év elteltével, miután felkeresett egy szakorvost, megerősítették, hogy Parkinson-kórban szenved. A betegség egyik legnehezebb tünete a remegés volt, amely gyakran jelentkezett, amikor Rebecca már úgy érezte, nincs remény a javulásra.

Azonban nemrégiben részesült egy úttörő kezelésben, a fókuszált ultrahangban (Focused Ultrasound), egy nem invazív terápiás eljárásban, amely az ultrahangos energiát az agy mélyén lévő célpontokra irányítja, anélkül, hogy a környező szöveteket károsítaná. A Focused Ultrasound Foundation szerint ez a technológia javíthatja az életminőséget és csökkentheti a Parkinson-kór másodlagos tüneteivel küzdő betegek ellátásának költségeit.

Rebecca a múlt hónapban kapta meg a kezelést, és már az első eredmények is látszanak, érezhető javulást tapasztalt a tüneteiben. Éppen ezért döntött úgy, hogy most nyilvánosan is beszél a diagnózisáról, hogy felhívja a figyelmet a Parkinson-kórral élők kihívásaira és a modern terápiás lehetőségekre - írja az Unilad.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.