
Aggódnak a rajongók: Elhunyt férje segítségét kérte Oszter Sándor özvegye
Aggasztó bejegyzés jelent meg Failoni Donatella Facebook-oldalán. Oszter Sándor özvegye azóta törölte a posztot, a Ripost-nak pedig vallott az állapotáról.
Oszter Sándor, a Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész 2021. október 29-én hunyt el, tragikus hirtelenséggel. A közkedvelt művész pont a balatonrendesi házukban hunyta le örökre a szemét, ott, ahol Failoni Donatella és Oszter Sándor mindennél jobban szeretett lenni. A 78 éves zongoraművészt rendkívüli módon megviselte Oszter Sándor halála, nem túlzás azt állítani, hogy a másik felét veszítette el, hiszen 47 évig éltek együtt földöntúli boldogságban.

Oszter Sándor özvegye azóta már többször hangoztatta, hogy nem tudott beletörődni férje elvesztésébe. Így tett tavaly októberben is, Oszter Sándor halálának évfordulóján.
„Rémes gondolataim vannak, a fájdalom eluralkodik rajtam, hiszen majd fél évszázados kapcsolatnak szakadt vége napra pontosan három évvel ezelőtt. Nagyon nehéz arról beszélnem, hogy Sándor már nincs. A lányom erős támaszként áll mellettem azóta is, de így is nagyon hiányzik nekem. Ebbe nem lehet beletörődni. Rettenetesen nehéz ez a nap, de arra gondolok, hogy Sándorhoz aznap kegyesek voltak az égiek, hiszen nem szenvedett. Kettesben tévét néztünk, amikor szólt, hogy szorít a mellkasa, majd a vállamra hajtotta a fejét és öt perc múlva, csendesen elment” – idézte fel élete talán legnehezebb és legfájdalmasabb pillanatait a Borsnak Oszter Sándor özvegye, aki egy apró emlékhelyet állított élete szerelmének a balatoni házban.
Bár Oszter Sándor lánya, Oszter Alexandra nagyon vigyáz az édesanyjára és lesi minden kívánságát, bizony olykor előfordul, hogy Failoni Donatellán eluralkodik a kétségbeesés, és úgy érzi, hogy teljesen felemészti imádott férjének a hiánya. Ez történhetett január 20-án, hétfőn is, amikor Donatella a semmiből egy segélykiáltásnak is felfogható bejegyzést tett közzé a Facebookon, ami mindössze így szólt:
Sándor, segíts.
Donatella fohászkodása néhány perc alatt órási aggodalmat váltott ki az ismerősökből, rajongókból. A kommentelők egy emberként igyekeztek neki segíteni, vagy legalább megtudni, hogy mi történt, ám hiába. Failoni Donatella nem reagált a hozzászólásokra és a telefont sem vette fel. Az is nyugtalanító volt, hogy lánya, Oszter Alexandra kinyomta a telefont, amikor munkatársunk megpróbálta elérni.
Oszter Sándor özvegye végül megtörte a csendet
Az aggasztó bejegyzés végül kedd reggelre eltűnt Donatella Facebook-profiljáról, a Ripost pedig el is érte telefonon Oszter Sándor özvegyét, aki megnyugtatott mindenkit, ugyanakkor nem volt túl közlékeny.
„Most nem igazán szeretnék erről beszélni, inkább majd nyáron. Jól vagyok, jól vagyok. Igen, valóban volt ez a poszt, de azt azóta leszedtem” - jelentette ki a Ripost-nak Failoni Donatella.







