Friss információk: 11 ember meghalt a karácsonyi vásáron történt támadásban

KÜLFÖLD
LELKIZŐ

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.11.19.

"Józsiban mindig is láttam a tehetséget" - Örökké hálás lesz fiának a Megasztár döntősének édesanyja

Szilágyi József egyértelműen a TV2 tehetségkutatójának egyik közönségkedvence. A családja pedig mérhetetlenül büszke rá. A Megasztár tehetségének édesanyja most elmesélte, mit érzett vasárnap este a stúdióban, amikor látta és hallotta fia produkcióját.

Szilágyi József tényleg amolyan mesehős figura, aki batyut kötött a hátára és egészen az Óperenciás-tengerig és azon is túl kereste a szerencséjét. Igaz, nem ő volt a legkisebb „királyfi” a családban és nem is egy palotából indult szerencsét próbálni, de hogy sikerrel járt azt jól példázza, hogy a Megasztár második élő show-jából is csont nélkül jutott tovább. Az Isten adta tehetség most vasárnap ismét hatalmasat énekelt, majd a produkciója végén kikacsintott a közönség soraiban ülő édesanyjára és két öccsére, akik Ausztriából utaztak haza, hogy támogassák őt. A Ripost természetesen a helyszínen szorított a Megasztár döntőseiért, így lehetőségünk nyílt beszélgetni kicsit Ilonával, aki percekkel Szilágyi József produkciója után is a meghatottság könnyeit nyelte.

Megasztár Szilágyi József
Szilágyi József édesanyja könnyek között nézte fiát a Megasztár színpadán (Fotó: Bors)

Számunkra ő lesz a Megasztár…”

Édesanyaként ma egy hihetetlenül gyönyörű dolog történt most velem, és nagyon boldog is vagyok, bár bevallom, nagyon izgultam. Józsiban mindig is láttam a tehetséget és biztos voltam benne, hogy nem fog csalódást okozni a Megasztár zsűrijének és a nézőknek sem.

Attól nem tartottam, hogy nekem csalódást okozhat, hiszen bárhogyan is alakult volna az este, én büszke lettem volna rá, ahogy a születése pillanatától kezdve mindig is.

Megígérte nekem, hogy mindent megtesz azért, hogy akár meg is nyerje, de legalább a top négybe bejusson, de ha nem így történik, számomra, számunkra ő lesz a Megasztár” – kezdte lapunknak a Megasztár tehetségének édesanyja, aki éppen úgy követné fiát a hazaköltözésben, ahogyan tíz évvel ezelőtt követte őt, amikor úgy döntött, a saját kezébe veszi sorsa alakulását és nem hagyja, hogy a szegénység akadályként tornyosuljon boldogulása útjában.

Megasztár-Szilágyi József
Szilágyi József édesanyjával és testvéreivel a Megasztár második élő show-ja után (Fotó: Bors)

Ha Józsi karrierje megkívánja, mindannyian hazajövünk Magyarországra”

Nehéz volt a családunk számára, hogy annak idején elszakadtunk Nyírbátortól, ahol sok-sok éven át éltünk. Ugyanakkor mindig éreztem és persze mindhárom fiam el is mondta gyakran, hogy ők nem szeretnének beletörődni abba az életbe, amit a sors eredendően rendelt nekik. Teltek az évek és Józsi végül el is indított bennünket Ausztria felé egy szebb, jobb élet reménylével. Felpakolta a két öccsét, engem és az édesapjukat. Hihetetlen büszke vagyok rájuk, hogy nemcsak beszéltek, de tettek is azért, hogy megteremtsenek egy olyan életet, amiről mi még csak álmodni sem mertünk. Természetesen semmi, így az ausztriai életünk sincs kőbe vésve. Ha Józsi karrierje megkívánja, mindannyian hazajövünk Magyarországra. Mi összetartó család vagyunk és nem is számít hol élünk, csak együtt legyünk” – fogalmazott Ilona, aki reméli, lesz még alkalma arra, hogy a TV2 stúdiójában élőben láthassa fiát, ahogy menetel a Megasztár döntőin át, a remélt győzelem felé.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek