kulcsár edina
Az élő rocklegenda alig múlt tíz éves, amikor 1956 októberében édesapja hazaért és elmondta a családnak, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze a Parlament előtt. Nagy Feró ma is beleborzong, ha visszaemlékszik a forradalom napjaira. Különösen egyre…
68 évvel ezelőtt Magyarország, immáron sokadszor írta bele nevét csupa nagybetűvel a történelem poros nagykönyvébe, amikor egységbe verődve szembeszállt az elnyomó, sztálinista terrorral és tartotta magát 19 forradalmi napon át. Nagy Feró tíz éves kissrácként nemigen értette, mi folyik körülötte, de arra emlékszik, hogy rá is átragadt az öröm, az izgalom és a forradalmi optimizmus, amit a szülein és a környezetén látott és érzett. A legendás rocker a Ripost kérésére visszaemlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc őt érintő eseményeire. Nagy Feró emlékeiben kutatva pedig valami olyasmit talált, amit szíve szerint örökre eltemetett volna magában.
„Apám 22-én este hazajött a munkából és elmondta, hogy hatalmas tömeg van a parlamentnél és szidják a kormányt és az ÁVH-t (Államvédelmi Hatóság) Ő az országház közelében dolgozott, szóval tulajdonképpen ott volt a kezdetekor.
Láttam rajta, hogy egy kicsit meg volt ijedve, de közben ott bujkált benne a lelkesedés is.
Éreztem én is, hogy valami nagy dolog készül. Közben pedig mindenfelől azt hallottam, hogy közeleg a szabadság. Ettől én izgatott lettem, mert annyit levágtam, hogy ha jön a szabadság, akkor biztosan nem kell többet oroszt tanulni. Nekem akkor nagyjából ennyiben ki is merült a szabadságvágyam” – nevetett Nagy Feró, aki kisfiúként még élvezte is, hogy a felnőttek „háborúsdít játszanak” igazi fegyverekkel, tankokkal.
„Ma már másképpen gondolok azokra a napokra, de gyerekként iszonyú jó volt megélni az 1956-os forradalmat. Kezdve onnan, hogy Nagy Imre elmondta azt az ominózus beszédet, amiben arról beszélt, hogy a következő napokban akár bombázhatják is Budapestet és arra kért mindenkit, hogy vonuljunk le az óvóhelyekre, vagy a pincékbe. Mi a kőbányai gombapincékbe mentünk, ami egy hatalmas, alagútrendszer volt akkor és nyilván ma is az. Ott vészeltük át azt a pár napot, amíg végül le nem verték a forradalmat. Ezután végtelen szomorúság uralkodott el mindenkin. Rajtam is, hiszen az én gyermeki idealizmusomban nem szerepelt a levert és a forradalom szó, egy mondatban. A forradalmak győzni szoktak, nem vérbe fulladni… Gondoltam én akkor” – idézte fel Nagy Feró, aki a beszélgetés ezen pontján elkomorult. Emlékei között fölsejlett valami, amire gondolva 68 évvel később is borsódzni kezd a háta.
„Persze a vannak azért rázós emlékeim is 1956 novemberéből, vagyis a forradalom leverése urántól. Egy alkalommal megjelent a házunk előtt egy orosz tank és sokáig várakozott. Az embernek az volt az érzése, hogy csak parancsra vár és a házainkat veszi majd célba. De nem így lett… Illetve most eszembe jutott a házunkban lakó Berta bácsi, aki sofőr volt, ezért be is hívták ”segíteni”
Egyik nap a teherautója ott parkolta ház előtt, mi fiúk pedig arra jutottunk, hogy felmászunk a platójára. A raktér színültig volt holttesttel…
- mondta szinte suttogva a Beatrice alapító-frontembere. „Kiderült, hogy Berta bácsinak az volt a feladata, hogy a szabadságharcban elesett felkelőket szállítsa a rákoskeresztúri temetőbe. Akkor nem éreztem át a látottak súlyát, de ma is nyomja a lelkem...” - tette hozzá Nagy Feró.