tóth gabi
Sajnos nem az elhunyt Fradi-vezér az egyetlen, akinek végső nyughelyét megrongálták. Berki Krisztián mellett több sztár is járt már így.
Szégyenteljes, sőt, ép ésszel talán nem is felfogható az, ami az utóbbi időben sajnos több híresség végső nyughelyével történt. Néhány napja az keltett óriási felháborodást, hogy egy gátlástalan illető Berki Krisztián sírja elé lépve nem mást helyezett el, mint egy vasalót (!), utalván ezzel a 2022. május 5-én elhunyt, egykori Fradi-vezér korábbi herevasalásos sztorijára, amiről azóta kiderült, hogy nem is volt igaz.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mégis kinek jutott eszébe ilyen ízléstelen tréfát űzni a tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapa emlékével, de Berki édesanyjának megvan a véleménye a dologról.
Szégyelljék magukat, akárki volt. De ha tudnám, hogy ki, biztos, hogy agyonverném. Biztos, hogy számon kérném, hogy lehet valaki ilyen rohadék. Milyen ember ez?! Normális ember ilyet nem csinál!
– mondta könnyeivel küzdve Mayer Júlia a Tények Plusznak, majd folytatta: „Ezen rendesen felhúztam magam, hogy lehetnek ilyen gyalázatos emberek. Egy halottat így megalázni!”
Mayer Júlia nem tud másra gondolni az ízléstelen tréfa óta, mint hogy hogyan képes valaki ekkora aljasságra.
„Majd a sorsa utoléri. Az ilyen gonosz embereket nem bírom elviselni.
Ez szemétség! Ez az alja! Egy féreg lehetett.
Lehet, hogy jót is röhögött magában” – fakadt ki az összetört édesanya, aki hozzátette, a poén, amihez sokan kötik egyetlen fiát, még csak igaz sem volt. Elárulta a riportban még, hogy fájdalma azóta sem csillapodott, nap mint nap azon őrlődik, hogy Krisztiánnak miért kellett otthagynia őt és a családját.
Nem Berki Krisztián sírja sajnos az egyetlen, a közelmúltban több magyar híresség végső nyughelyét érte valamilyen méltatlan támadás, rongálás. Kis Grófo édesapja a szolnoki temetőben nyugszik, a Bulibáró még április elején értesült arról, hogy ismeretlen elkövetők felnyitották a kriptát, amiben a zenész fekszik.
„Óriási fájdalom ért ma engem és családomat! A mai napon családtagom hívott fel telefonon, hogy drága, szeretett édesapám sírját eddig ismeretlen elkövetők megrongálták. A hír hallatán azonnal indultam Szolnokra, ahol megdöbbentő látvány fogadott.
Édesapám sírhelyét felfeszítették, vélhetően értéktárgyak után kutatva. Nem tudom és nem akarom elhinni, hogy emberek hogyan tehetnek ilyet!? Nagyon fájó sebek kerültek felszakításra, remélem és bízom a nyomozóhatóságban, hogy kiderítik, kik követték el ezt a szörnyű bűncselekményt.
És bízom az igazságszolgáltatásban, hogy meg fogják kapni méltó büntetésüket az elkövetők! A helyszínelés még mindig tart, a feljelentésemet megtettem. Isten mindent lát és mindent hall” — fakadt ki az eset után Kis Grófo, aki azóta biztonsági kamerákat szereltetett fel a sír környékére, ám az elkövetőket nem találták meg, így a nyomozást lezárták.
Damu Roland már csaknem három éve nincs köztünk, a színész 2021. december 27-én hunyt el, halála mindenkit megdöbbentett. A tragikus sorsú művészről halála után is sokat lehetett olvasni, tartozásokról is szóltak a hírek.
Jó ideje a családról sem hallottunk, most azonban egyikük, Tóth István a Borsnak elmondta, hogy tavaly novemberben megrongálták a színész sírját.
Mint nyilatkozta, gyakran látogatják Damu sírját, nemrégiben pedig megdöbbenve vették észre, hogy a színész neve le van fújva festékkel, a sírt pedig papírok vagy levelek borították, amelyekben tartozást követeltek vissza a színésztől.
István és családja letakarították és rendbe tették a sírt, de azt gondolják, sajnos ezzel még nincs vége a történetnek. Nem értik, a rongálók miért nem őket keresték meg, ha problémájuk van, bár hozzátette, segíteni nem tudtak volna, mert csak az elhunyt színész tudhatja, hogy kitől, milyen összegeket kért kölcsön, és azt a halála előtt rendezte-e.
Gondolom, a családot békén kellene hagyni, csak azt szeretnénk, hogy ne a síron töltsék ki a haragukat az emberek
– mondta István közel egy évvel ezelőtt.
Vajtó Lajos tavaly nyáron akadt ki a Facebookon, miután észrevette, hogy valaki megrongálta a szülei sírját.
„Mélyen megdöbbentem a látványtól, lelkileg nagyon megviselt. Beszéltem utána egy virágossal, aki a környéken dolgozik. Elmondta, hogy ilyesmi nagyon sűrűn előfordul, és az ő üzletét is rontja a helyzet, a gyászolók ugyanis már nem merik megvenni a drága virágokat. Minek, ha úgyis ellopják őket?
Elszomorító, mert én kifejezetten örömömet lelem abban, hogy gondozom a szüleim sírját.
Emlékszem, szegény anyukám annak idején zárt sírt szeretett volna, úgy gondolta, úgysem lesz időm gyakran kilátogatni a temetőbe. Én viszont télen, nyáron ápolom a sírt, hiszen már csak így tudok hozzájuk kapcsolódni” – mondta a Borsnak akkor Vajtó Lajos, aki egyébként azt tervezte Kis Grófohoz hasonlóan, hogy kamerát szereltet fel a sírhelynél.