tóth gabi
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve és ez sokkal inkább tény, mintsem egy üres és elcsépelt frázis. Jákob Zoltán megtapasztalta, hogy van az a segítség, ami többet árt, mint használ.
A roppant gazdagságot pont úgy tanulni kell, mint az írást vagy az olvasást. Merthogy nem is annyira az első millió, netán milliárd megszerzése, inkább annak fialtatása a nehéz. Ez azonban vagyon kezelésének technikai része, ami okosan választott pénzügyi szakemberekkel akkor is megoldható, ha a sok pénz örökség, vagy szerencse és nem egy üzleti bravúr kapcsán landolt a számlánkon. A majdnem korlátlan anyagi lehetőségek ugyanakkor egyfajta önismereti tréningnek, mi több fejlődési folyamatnak is tekinthetőek. Jákob Zoltán pedig át is ment az összes stáción, míg a meggondolatlan pénzszórástól eljutott a tudatos és célzott karitatív tevékenységekig. És bizony arra is rájött, hogy segíteni csak azon lehet, aki a pénzt nem a boldogság, hanem a boldogulás eszközének látja.
Jákob Zoltán a Ripostnak mesélt elődszőr arról az időszakáról, amikor ő is csak „elsős volt” a „milliárdosok képzeletbeli iskolájában. ”Vagy képletesen, vagy szó szerint, de a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetnie, aki az átlagnál nagyobb, netán jóval nagyobb hasznot realizál az üzleti életben. Sőt, szerintem annak is, aki örökség útján jut mesésnek mondható vagyonhoz.
Persze idő kell arra, hogy az ember megértse, hogy a felesleges pénzszórás, kalandkeresés és a sorra tönkremenő emberi kapcsolatok, mind a tanulópénz egy-egy tételei
- kezdte Jákob Zoltán. „Nem ismerek túl sok milliárdost, sőt titkos klub sem létezik, ahol összegyűlünk évente egy kis vállveregetése, így tulajdonképpen keveset sem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a tapasztalásaimmal egyedül lennék. A pénz, pláne ha sok van belőle, pillanatok alatt átveszi az irányítást az ember felett és még a legegészségesebb lelkületű fickóval is elszalad a ló. Nekem is van jó pár olyan felesleges, ugyanakkor roppant értékes holmim, amik csak azért vannak szem előtt, mert emlékeztetnek rá, hogy a pillanatnyi öröm és a gyorsan múló adrenalinlöket nem ér annyit, amennyiért az a valami ott van a polcomon” - vallotta be lapunknak az üzletember, aki leginkább az emberi kapcsolatainak alakulásán vette észre, hogy a pénz tényleg csak ideig-óráig boldogít.
„Az ember egy darabig valahogy nem is tud, vagy nem is akar nemet mondani a hirtelen gombamód szaporodó »barátainak« és a múlt ködéből felbukkanó,»régi cimboráknak«. Azt nem mondom, hogy nem voltak kivételek, de tény, hogy esetenként többet ártottam azzal, hogy segítettem, mintha csípőből elutasítom a »kölcsön« igényét.
Ha valamit megtanultam, az az, hogy a kölcsön többnyire csak egy szinonim szó a »végső búcsúra«.
Nem egyszer, nem kétszer esett meg, hogy egy ”barát” pénzt kért majd a születésnapi üzenetemre sem reagált, sőt a fejét is elfordította, ha valahol szembementem vele. Felfoghatjuk ezt a lemorzsolódást egyfajta természetes szelekciónak is, de ettől még fájtak a felismerések”- magyarázta Jákob Zoltán, aki barátságokat is vesztett az üzleti sikerei oltárán. „Azt is a saját példámon keresztül tanultam meg, hogy bizonyos esetekben az első pénzbeli segítség elindít egy lavinát. Igen, megesett, hogy valakit többször is kihúztam a bajból és a sokadig alkalommal jelentettem ki, hogy ez volt az utolsó. Furcsa volt, látni, ahogy egyetlen pillanat alatt, barátból ellenség lettem. Le is vontam a fájdalmas tanulságot: van, akin nem lehet segíteni...”- tette hozzá Jákob Zoli, akit azóta bőven kárpótolt csalódásaiért az a sok száz gyermeki mosoly, amit az alapítványán keresztül segített és támogatott apróságok küldtek neki és munkatársainak.