Létrehozva: 2024.01.01.

Kiderült az évtizedes titok: így tudta meg a család, hogy meghalt Jimmy

Közeleg annak a tragikus hajnalnak a 23. évfordulója, amikor Zámbó Jimmy kezében elsült az életét kioltó beretta. A Király családtagjai ma is élénken emlékeznek minden kínkeserves pillanatra, amit aznap átéltek.

Zámbó Jimmy 42 éves volt, amikor 2001. január 2-án, hajnalban elsült a kezében a saját maroklőfegyvere. Az énekes olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy nem sokkal a kórházba szállítását követően életét vesztette. Az azóta eltelt 23 évben számos hajmeresztő történet kapott szárnyra a tragédiával kapcsolatban, de végül a nyomozás eredményeként kijelentették, hogy baleset történt, vagyis az akkor a házban tartózkodó Edit asszonynak és a jó barátnak, Hulé Évának sem volt köze a történtekhez. A Ripost most arra volt kíváncsi, hogy a családtagok hogyan értesültek a baleset, majd a tragédia híréről. Zámbó Jimmy nővére még ma is beleborzong, ha felidézi annak a szörnyű hajnalnak az eseményeit.

Zámbó Jimmy
Januárban lesz 23 éve, hogy Zámbó Jimmy kezében elsült a fegyver / Fotó: Bors

Veszett fejsze...”

Azt hiszem, úgy fél öt lehetett, amikor felhívott a Komáromi Pisti egykori rendőrfőkapitány és megkérdezte, hogy hallottam-e mi történt. Persze nekem fogalmam sem volt, miről beszél, hiszen ő ébresztett fel. 

Ő csak annyit mondott, hogy kapcsoljam be a tévét.

„Addigra már minden csatornán ment a hír, hogy a testvérem a saját fegyverével főbe lőtte magát” – kezdte lapunknak Zámbó Marietta, aki a hír hallatán összeomlott. „Egyedül voltam otthon, mert a párom már korábban elment, ráadásul az én autómmal intézte a dolgokat. Mire fel tudtam hívni, már visszafelé tartott, mert hallotta a rádióban, hogy mi történt. Amint hazaért, indultunk is a Honvéd kórházba, ahol találkoztunk Tihamérral, Árpival és Edittel. A két öcsém ott tologatta Jimmyt egy beteghordó ágyon és emlékszem, hogy a betegszállító fiú csak ennyit mondott: veszett fejsze...” – emlékezett vissza a legendás énekes nővére, aki nem tagadja, önkívületi állapotban érkezett meg a kórházba.

Zámbó Jimmy
Zámbó Jimmy nővére hajnalban tudta meg, hogy mi történt / Fotó: Bors

Rájöttem, hogy anyu semmit sem tud...”

Még ennyi év távlatából sem tudom megfogalmazni, mit éreztem akkor. Önkívületi állapotban voltam, ordítottam a fájdalomtól és többször az ájulás szélére kerültem. El sem akartam hinni az egészet, de a kórház halljában is volt egy tévé, amin folyamatosan futott egy hírcsík a képernyő alján, amin ez a mondat volt olvasható: január 2-án hajnalban Zámbó Jimmy saját fegyverével főbe lőtte magát” – folytatta Marietta, aki ezekben a vészterhes pillanatokban édesanyjára gondolt, aki akkor még nem tudta, hogy mi történt imádott fiával. 

„Az volt a legrosszabb érzés, amikor rájöttem, hogy anyu semmit sem tud és bevillant, hogy nekem és az öcséimnek mihamarabb el kell neki mondanunk, mert ha a tévéből tudja meg, biztosan megszakad a szíve és azonnal követi Jimmyt.”

Ezért felhívtuk a szomszédasszonyát és arra kértük, menjen át hozzá és próbálja meg lefoglalni, nehogy bármit bekapcsoljon, amíg oda nem érünk.

„Komáromi Pisti egy lépéssel előttünk járt és küldött egy mentőt anyu lakásához, így végül ő tőlük értesült a tragédiáról” – tette hozzá a Zámbó fivérek nővére, akinek a retinájába égett a látvány, amikor megpillantotta a szinte katatón állapotba került Anna nénit.

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

life.hu

Három gyerek, egy férj és rengeteg humor: betekintés Petrik Csenge tiktoker igazi életébe

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”