RETRO RÁDIÓ

Elárulta az egykori főrendőr: ezért halt meg valójában Zámbó Jimmy

Zámbó Jimmy; Zámbó Imre
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 11. 10:00

A zenész barátjaként is állítja, hogy Zámbó Jimmy halálához a fegyvermániája vezetett.

A főrendőrből zenésszé lett Komáromi Pisti még Istvánként tíz évig Pest megyei rendőrfőkapitány volt. Egykori rendőrként és Zámbó Jimmy barátjaként állítja, hogy a poplegendának a fegyvermániája okozta a vesztét.

MTI Fotó

„Évekig közös öltözőnk volt, jól tudom, kik voltak a barátai, az ellenségei” – mondta a Blikknek Komáromi, aki színjátéknak tartotta, amikor újranyitották a Jimmy-aktát. „Értelmetlen volt, hiszen rendőrként az a véleményem, hogy baleset történt, véletlenül lőtte magát fejbe Jimmy” – fogalmazott.

Komáromi egyébként még főkapitányként írt egy dalt, amely annyira tetszett Jimmynek, hogy elkérte a lemezére, és barátok is lettek.

„Érzelmes, de indulatos volt. Kevesen viselték el a hangulatváltozásait, pedig az utolsó ingét is odaadta volna annak, akit szeretett. Sokan taposták, megalázták, ettől lett nyers a modora, ezzel kompenzált” – mondta a régi barát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.