Marics Peti
Közeleg annak a tragikus hajnalnak a 23. évfordulója, amikor Zámbó Jimmy kezében elsült az életét kioltó beretta. A Király családtagjai ma is élénken emlékeznek minden kínkeserves pillanatra, amit aznap átéltek.
Zámbó Jimmy 42 éves volt, amikor 2001. január 2-án, hajnalban elsült a kezében a saját maroklőfegyvere. Az énekes olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy nem sokkal a kórházba szállítását követően életét vesztette. Az azóta eltelt 23 évben számos hajmeresztő történet kapott szárnyra a tragédiával kapcsolatban, de végül a nyomozás eredményeként kijelentették, hogy baleset történt, vagyis az akkor a házban tartózkodó Edit asszonynak és a jó barátnak, Hulé Évának sem volt köze a történtekhez. A Ripost most arra volt kíváncsi, hogy a családtagok hogyan értesültek a baleset, majd a tragédia híréről. Zámbó Jimmy nővére még ma is beleborzong, ha felidézi annak a szörnyű hajnalnak az eseményeit.
„Azt hiszem, úgy fél öt lehetett, amikor felhívott a Komáromi Pisti egykori rendőrfőkapitány és megkérdezte, hogy hallottam-e mi történt. Persze nekem fogalmam sem volt, miről beszél, hiszen ő ébresztett fel.
Ő csak annyit mondott, hogy kapcsoljam be a tévét.
„Addigra már minden csatornán ment a hír, hogy a testvérem a saját fegyverével főbe lőtte magát” – kezdte lapunknak Zámbó Marietta, aki a hír hallatán összeomlott. „Egyedül voltam otthon, mert a párom már korábban elment, ráadásul az én autómmal intézte a dolgokat. Mire fel tudtam hívni, már visszafelé tartott, mert hallotta a rádióban, hogy mi történt. Amint hazaért, indultunk is a Honvéd kórházba, ahol találkoztunk Tihamérral, Árpival és Edittel. A két öcsém ott tologatta Jimmyt egy beteghordó ágyon és emlékszem, hogy a betegszállító fiú csak ennyit mondott: veszett fejsze...” – emlékezett vissza a legendás énekes nővére, aki nem tagadja, önkívületi állapotban érkezett meg a kórházba.
„Még ennyi év távlatából sem tudom megfogalmazni, mit éreztem akkor. Önkívületi állapotban voltam, ordítottam a fájdalomtól és többször az ájulás szélére kerültem. El sem akartam hinni az egészet, de a kórház halljában is volt egy tévé, amin folyamatosan futott egy hírcsík a képernyő alján, amin ez a mondat volt olvasható: január 2-án hajnalban Zámbó Jimmy saját fegyverével főbe lőtte magát” – folytatta Marietta, aki ezekben a vészterhes pillanatokban édesanyjára gondolt, aki akkor még nem tudta, hogy mi történt imádott fiával.
„Az volt a legrosszabb érzés, amikor rájöttem, hogy anyu semmit sem tud és bevillant, hogy nekem és az öcséimnek mihamarabb el kell neki mondanunk, mert ha a tévéből tudja meg, biztosan megszakad a szíve és azonnal követi Jimmyt.”
Ezért felhívtuk a szomszédasszonyát és arra kértük, menjen át hozzá és próbálja meg lefoglalni, nehogy bármit bekapcsoljon, amíg oda nem érünk.
„Komáromi Pisti egy lépéssel előttünk járt és küldött egy mentőt anyu lakásához, így végül ő tőlük értesült a tragédiáról” – tette hozzá a Zámbó fivérek nővére, akinek a retinájába égett a látvány, amikor megpillantotta a szinte katatón állapotba került Anna nénit.