RETRO RÁDIÓ

"Két ember kellett, hogy kisegítsen a WC-hez" - megműtötték Király Viktort

VÍ
Szerző
Létrehozva2024. 01. 19. 09:12

Ilyen állapotban van most az énekes.

Ahogyan arról már a Ripost is beszámolt, Király Viktor kórházba került. Király Viktort bal oldali lágyéksérv miatt kell megműteni. Az énekes egy 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban elmesélte, hogy akik látták tavaly az Ázsia Expressz adásait, azoknak feltűnhetett, hogy több feladatnál is problémái voltak, ugyanis a sérve miatt nem tudott mindent úgy megcsinálni, ahogyan azt ő szerette volna. A helyzet pedig már annyira súlyos volt, hogy az az éneklésére is kihatással volt.

Egy óra után már kicsit görnyedve énekeltem ki a magas hangokat, szóval közbeszólt az éneklésbe, már nem tudtam húzni. Ezt meg kell műteni

- mondta Király Viktor.

Meg kellett operálni Király Viktort 

Az énekes ma reggel Insta-sztoriban jelentkezett be, és elmondta, milyen állapotban van a műtét után: 

Nem emlékszem semmire, de úgy érzem, nagyon jó munkát végzett az egész csapat. Volt azért fájdalom tegnap este, meg most is, két ember kellett, hogy kisegítsen a WC-hez

- emlékezett vissza, majd kiemelte, hogy harcosként megy előre. 

Király Viktor lábadozik / Fotó: Instagram

Elmondta, hogy hat hét a teljes felépülési idő, akkor már edzeni is mehet. Egyébként az előtte álló egy hétben nem kelhet ki az ágyból. Egy hét múlva már sétálhat, utána pedig visszatérhet a stúdióba. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.