tóth gabi
Nagyon nehéz életút áll mögötte.
Molnár Guszti előtt fantasztikus karrier állt. A nagyszerű színész már az egész országot lenyűgözte tehetségével, lassanként azonban elkezdtek olyan hírek szállingózni róla, miszerint súlyos drog- és alkoholproblémái vannak. Sajnos időközben kiderült, hogy a hír igaz. Problémái miatt többször kellett elvonóra járnia, jelenleg minden napja küzdelem a függőség ellen, most azonban megnyílt. Olyan titkokat árult el Hajdú Péternek, amitől mindenki szíve vérezni kezd.
Anyámat én nagyon sokszor láttam sírni. Azt hiszem, ötéves lehettem, ő meg 23 (mert ő 18 évesen szült), és nagyon keservesen sírt az ágynak a szélén. Kérdeztem őt, hogy mi a baj? És mondta, hogy „elrontottam az életemet, mert megszültelek téged”
- mesélte a színész Hajdú Péternek, amitől a műsorvezető megdöbbent.
Arra a kérdésre is kitértek, hogy milyen most a helyzete a függőséggel. Erre a színész elmondta, hogy azt kell tudatosítania egy alkoholistának magában, hogy ebből nem lehet kigyógyulni. Aki ugyanis egyszer függő lesz, az függő is marad élete végéig.
Volt egy gyönyörű fa kint. Azt én hetekig nézegettem, hogy ezt én nem fogom bírni, és egyik reggel majd arra jönnek ki a társaim, hogy felakasztom magam. Ebből nem lehet kimászni
- mesélte Guszti, aki emellett szerelméről is szót ejtett.
Vivien volt élete szerelme, aki sokáig küzdött Gusztiért. Végül nagyon boldogtalanná vált a házasságban, és megkérte, hogy bontsák fel kapcsolatukat. Guszti elmondta, hogy ez a mai napig nagyon fáj neki, ugyanis nagyon szerette őt. Titokban házasodtak össze három nappal azután, hogy megkérte a kezét. Azóta is fáj neki, hogy már nincs vele.
"Sikeres volt és szerelmes! A magánélete és a karrierje is rendben volt, most albérletben, egy kis szobában él egyedül és túl van egy rehabilitációs elvonókúrán. Az alkohol és a drog rabja lett, a párja elhagyta, a Tv sorozatból kirúgták! Hónapokig nem tudtunk róla semmit, de most beköltözött hozzám 1 napra. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni!" - írta Hajdú Péter a találkozás után.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!