tóth gabi
A színész fél éve él egy rehabilitációs intézetben, a hírek szerint minden erejével azon dolgozik, hogy megszabaduljon az alkoholfüggőségétől. Molnár Gusztáv nagyon elszánt, hamarosan új életet akar kezdeni, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy újra kapcsolatba kerülhessen 10 éves kisfiával, Benedekkel, akit szintén az alkohol miatt hagyott faképnél.
Lassan két éve tart Molnár Gusztáv mélyrepülése. Az egykor szebb napokat megélt színész a családtagjai szerint már hosszú évek óta alkoholbeteg volt, a súlyos függősége és annak visszafordíthatatlan következményei mégis csak 2021 elején derültek ki. Az első riasztó jelek egyike volt, hogy Gusztávot feljelentette gyermekbántalmazás miatt a volt felesége.
Az ügy kirobbanásakor a színész még (látszatra) boldog házasságban élt a második feleségével, Fazekas Viviennel, akivel közösen nevelték a fiatal nő gyermekét, vagyis nem Gusztáv vérszerinti fiát. Molnár egyébként a kezdeti időkben még akkor találkozott a gyermekével, amikor csak akart, Vivien fia és Benedek jól kijöttek egymással, minden jel arra utalt, hogy szerető féltestvérek lesznek.
Gusztáv függősége azonban egyre kontrollálhatatlanabb méreteket öltött, a viselkedése megváltozott, agresszív volt a szeretteivel, köztük a saját gyermekével is, akit egy veszekedés alkalmával megrángatott. Vivien ebben az időben teljes mellszélességgel kiállt a férje mellett, de lassan neki is rá kellett jönnie, hogy nem tudja megvívni a harcokat az alkoholbeteg férje helyett, aki bár sokszor megígérte, hogy új életet kezd, nem tartotta be a szavát. A kibontakozó családi dráma következő fokozata az volt, hogy a botrányok miatt visszavették tőle az összes színházi és filmes szerepét, munka nélkül maradt és Vivien is elhagyta Gusztávot.
A színész egy évvel ezelőtt, 2022 nyarán újabb botrányos húzással hallatott magáról: sem a láthatásokra, sem a gyámügyi tárgyalásra nem ment el a saját fia ügyében, aztán egyszerűen lemondott arról is, hogy felügyelt láthatás során találkozzon a gyermekével. A döntése nem csak a családtagjait, de a nyilvánosságot is sokkolta, hiszen korábban öngyilkossággal fenyegetőzött pont azért, hogy nem találkozhat normális körülmények között a fiával. Gusztáv egy idő után rájött, hogy a döntéseivel az életét zsákutcába kormányozta, ahonnan nincs kiút. Két barátjának köszönhetően elfogadta, hogy csakis az elvonó lehet a megoldás, így fél évvel ezelőtt bevonult Komlóra egy magánintézménybe.
A terápia a jelek szerint működik. A színész, aki teljes elszigeteltségben él, telefont nem használhat, nem olvashat híreket, minden energiáját a leszokásra és majd utána az újrakezdésre fordíthatja. Hat hónap alatt egyetlen egy kivételes alkalom volt eddig, hogy impulzust kaphatott a külvilágtól, az orvosai ugyanis meglepetésre behívták hozzá a testvérét, Csillát, hogy megölelhessék egymást. A találkozás nagyon jól sikerült, a két testvér megint egymásra talált, Gusztávnak pedig újra van az életében egy biztos pont, akire támaszkodhat érzelmileg, ha elég erősnek érzi magát, hogy visszatérjen a társadalomba. Lapunk információi szerint egyébként erre nagyon készül, amire íme a bizonyíték:
Guszti az elvonóról kérvényt küldött a gyámhatóságnak, hogy szeretné újra felvenni a kapcsolatot a gyermekével
– tájékoztatta a Ripostot Csilla, a testvér.
"A hatóság már szervezett is egy találkozót, Gusztáv Budapesten, egy irodában találkozott a gyermeke édesanyjával, ahol sikerült megegyezniük. Abban maradtak, hogy ha kijön az elvonóról, akkor ellenőrzött körülmények között újra láthatja a gyermekét. Ha sikerül aztán megint közel kerülniük egymáshoz, akár tarthatnak apa-fia programokat is."
Ez persze nem holnap lesz és nem is a jövő héten. Nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy Guszti bebizonyítsa a környezetének, hogy érdemes arra, hogy elhiggyük neki, hogy megváltozott. Megmondom őszintén, van bennem félelem, de a testvérem, muszáj adnom neki még egy új esélyt.