tóth gabi
A gyanú szerint Molnár Gusztáv tavaly augusztusban bántalmazta a fiát, ami miatt a gyámhivatal úgy határozott, csak felügyelet mellett tarthatják a kapcsolatot.
Molnár Gusztáv volt párja, közös gyermekük édesanyja májusban úgy nyilatkozott, hogy Guszti nem jelent meg sem a láthatáson, sem a gyámügyi tárgyaláson, a Blikk pedig úgy értesült, a színész a múlt hónapban le is mondott arról, hogy felügyelt láthatás során találkozzon a gyermekével. Tette mindezt annak ellenére, hogy jelenleg ez az egyetlen hivatalos módja annak, hogy a fiával legyen. A döntése azért is meglepő, mert Molnár legutóbb, amikor öngyilkossággal való fenyegetőzése miatt rendőrt és mentőt hívtak rá, azt mondta, labilis állapotának kiváltó oka az, hogy nem tölthet elég időt fiával.
Egyszerűen nem ment el, és nem is szólt senkinek, hogy ne várják. Ezután jelezte a hatóságnak, hogy nem látja értelmét a felügyelt kapcsolattartásnak, ezért lemond róla. Érthetetlen a döntése, de ezt persze, bármikor megváltoztathatja. Az más kérdés, hogy vajon így hogyan épül közte és a fia között tovább a bizalom.
- mesélte a színész egyik ismerőse.
Megkeresték a színész volt párját, igaz-e a hír, miszerint Molnár Gusztáv lemondott a láthatásról. Ildikó pedig kifakadt!
Nem cáfolom, de a gyermekem érdekében nem szeretnék nyilatkozni. A legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, hogy ebben a történetben érintett egy kisfiú, akinek tekintettel kell lenni az érzéseire és a jövőjére
– mondta Ildikó, majd hozzátette:
"Az elmúlt fél év során számtalanszor nyilatkozott Gusztáv a közös gyerekünkről, miközben azon kesereg, mennyit árt ez a fiunknak. Amikor több nyilatkozat után odáig jutok, hogy nem bírom tovább csendben tűrni azt a rengeteg hazugságot, amivel végigjárja a médiát, ezért megszólalok, hogy megvédjem a fiamat, rendszerint azonnal meg is kapom, hogy miért kell a médiában „háborúzni”, miért nem lehet ezt a „négy fal között” intézni. Éppen ezért most nem szeretnék erről a témáról nyilatkozni, ugyanakkor cáfolni sem fogom. Bevett retorika, hogy amit ő nyilatkozik, az nyilvánvalóan megkérdőjelezhetetlen igazság, amit „őszintén” oszt meg a nagyközönséggel, miközben én csak egy vádaskodó, bosszúálló ex lehetek, akinek egyetlen célja tönkretenni őt. Attól – sajnos – nem tudom megóvni a fiamat, hogy a nagy nyilvánosság előtt őt vonják felelősségre az apja magánéleti problémái, pszichés és alkoholgondjai miatt, amikkel köztudottan évek óta küzd, s amik nem a jelen helyzettől alakultak ki."
Molnár Gusztávot is keresték az ügyben, de nem tudták elérni.