Molnár Gusztáv nagyon kemény dolgokról beszél: "nem kell mindig boldognak lennem"

Molnár Gusztáv végre úgy néz ki, túl van a nehezén, 265 napos rehabilitációs kezelést követően a nyár végén térhetett vissza a hétköznapi életébe. A színész immár több mint 300 napja nem emelte meg a poharat, ami komoly akaraterőről tanúskodik, de hogy az orvosai mikor nyilvánítják teljesen gyógyultnak, arról nincsenek információk. Guszti fizikailag és lelkileg is összeszedte magát, az általa másokban okozott rombolás azonban lehet, hogy sosem tűnik el nyomtalanul. 

Mindent elvesztett 

A színész az alkoholmámoros időszakában olyan volt, mint egy elszabadult hajóágyú. Mindent tönkretett, amit csak tudott. Kezet emelt az egyetlen gyermekére, a kisfia utána többé nem akart találkozni vele. Az összes munkahelyéről kirúgták, nem játszhatott sorozatokban és színpadon sem, öngyilkossággal fenyegetőzött, és végül a házassága is zátonyra futott. 

A rajongók nem felejtenek 

Molnár Gusztit végül két jó barátja fizette be egy profi elvonókúrára, távol a főváros zajától, az erdő közepén dolgozott egy komplett csapat azon, hogy - többek között - a színész meggyógyuljon. A kezelés, úgy fest, sikeres volt. Guszti nagy lendülettel és tele tervekkel tért vissza az életébe, egyre gyakrabban posztol fotókat magáról az Instagramon, a képekhez pedig általában életbölcsességről szóló szöveget mellékel. A rajongótábora rendre biztosítja is arról, hogy most tényleg jó az irány, és igyekezzen tiszta maradni, hogy gyorsan visszatérhessen a színész szakmához, de a jelek szerint vannak a követői között olyanok is, akik nem felejtenek. Akik nem bocsátják meg olyan könnyen a Guszti által elkövetett rossz dolgokat. Egy hölgy a napokban kendőzetlen őszinteséggel fejtette ki a véleményét a színész egyik friss posztja alatt. Guszti ezt írta: 

„Nézem ezt a képet saját magamról. Azon gondolkozom, hogy a legnagyobb bátorság az, amikor magadról mered elmondani az igazságot, és nem másokról. Bár nem mindig az igazság a fontos hanem, hogy mi az igaz. Talán a legnagyobb szabadságot most az adja, hogy felismertem, hogy nekem nem kell mindig boldognak lennem. Nekem szabad néha szomorúságot éreznem. A saját szemem nézem, és ott van benne a múltam, és ha jobban nézem talán megláthatom a jövőmet is. Apám szeme is az enyém. Ott van mögötte mindenki, akit valaha ismertem. Öregszem, de most már barátom az idő. Ti mit láttok a szememben?”

A kérdésre pedig hamarosan meg is érkezett a letaglózó válasz: