LELKIZŐ

Szerző Buster

Létrehozva: 2023.10.12.

Drámai vallomás: Látta meghalni szüleit A Nagy Ő fekete szépsége

A fiatal nő harsánysága sokakat zavar A Nagy ő kastélyában. Ugyanakkor arról fogalmuk sincs, hogy Maria mit is próbál leplezni a túlzott jókedvével…

Maria a temperamentumos, nigériai származású szépség, kétségtelenül A Nagy Ő idei szériájának egyik, ha nem a legharsányabb karaktere. A Stand-Up humoristaként ismert hölgy ugyanakkor egy nagyon mély és fájdalmas családi dráma emlékét hordozza a lelkében, amiről eddig még nem volt alkalma beszélni Jákob Zoltánnal, aki reméli, hogy Maria egy ponton megnyílik neki és beengedi őt a „falak” mögé.

Nagy Ő
Maria mosolya mögött hatalmas a fájdalom (Fotó: TV2 Play)

Éreztem, hogy egy lelki törést igyekszik elrejteni”

„Őszinte leszek, bár lehetőségem és módom is lett volna arra, hogy a beköltözés után kicsit megkapargassam a lányok múltját, szándékosan nem tettem meg. Egyszerűen azért, mert nem akartam, hogy bármilyen külső információ befolyásoljon a döntéseim során. Ennél fogva Maria történetét sem ismertem. Csak annyit tudtam, hogy ez a nagyon harsány, mindig nevető, viccelődő nő valamit palástol ezzel a mindent elsöprő vidámsággal. Éreztem, hogy egy lelki törést, valami nagy fájdalmat igyekszik elrejteni a világ elől. Emlékszem, vele kapcsolatban az egyik első gondolatom az volt, hogy vajon képes lehet-e bárki arra, hogy feloldja benne azt a valamit, ami ekkora fájdalmat okozott neki az életében.” 

Maria egy nagyon cuki és szuper csaj, akivel rengeteget lehet nevetni, ezért tettem magamnak egy fogadalmat vele kapcsolatban.

„Megpróbálom őt feloldani. Hogy ez mennyire sikerült, vagy sikerült-e egyáltalán, azt a nézők is látni fogják” – fogalmazott rejtélyesen Magyarország 39. leggazdagabb embere.

Nehéz gyermekkorom volt…”

A Ripost megkereste Mariát, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt nem mindennapi gyermekkoráról, amit Nigériában töltött, egészen addig a tragikus napig, melynek során egy merényletben elveszítette mindkét szülőjét. 

„Nigériában nőttem fel és bár akkor nem éltem meg stresszesen a történéseket, ma már tudom, hogy tulajdonképpen nehéz gyermekkorom volt. Alapvetően mindig jó volt a hangulat, bár lányként azért nem igazán éreztem, hogy túl fontos szerepem lenne a családban. Ennek ellenére azért szerető és nagyon hangos közeg vett körül. Ez az oka annak, hogy egy kicsit hangosabb vagyok az átlagnál. Nálunk otthon az asztalnál ugyanis kiabálni kellett, ha azt akartam, hogy meghalljanak” – kezdte lapunknak Maria, akinek édesapja politikus volt, ami Nigériában nem ígért túl hosszú életet.

A szüleim azonnal meghaltak...”

„Édesapámnak sok ellensége volt, bár ezt gyermekként én nem igazán érzékeltem. Aztán eljött a nap, amikor szó szerint menekülnünk kellett. Ekkor jöttünk Magyarországra egy időre. Amikor végül hazatértünk, már más volt a politikai közeg, apu pedig visszatért a fősodorba” – mesélte az egzotikus szépség, aki soha nem felejti el azt a napot, amikor egy merénylet miatt árokba borult a család autója. „Aznap Lagosba kellett utaznunk. Anyukám, apukám, az ikertestvérem, a sofőrünk és én ültünk az autóban.” 

Elszundítottam és egy hatalmas robbanásra riadtam fel. Utóbb tudtam meg, hogy az autónk egyik hátsó kereke szabályosan felrobbant.

„Bezuhantunk az út menti szakadékba. A szüleink azonnal meghaltak, csak a testvérem, a sofőr és én maradtunk életben” – emlékezett vissza élete legsötétebb napjára A Nagy Ő szépsége, aki évekkel később tudta meg, hogy a szülei minden bizonnyal merénylet áldozataivá váltak.

Ha velem valami történne...”

„Nigériában az igazságszolgáltatás, nos, eléggé elméleti, hogy finoman fogalmazzak. Volt ugyan hivatalos nyomozás, de aszerint baleset történt. Később eljutottak hozzám olyan információk, amik arra utaltak, hogy szándékosság történt. Voltak hangok, amik egyenesen a sofőrünket keverték gyanúba. Az igazságra sosem derült fény, de az biztos, hogy az autónkat megbabrálták a tragédia előtt. Ekkor nyertek értelmet édesapám szavai, melyeket élete utolsó hónapjaiban nagyon gyakran mondogatott: «Gyerekek, ha velem valami történne, ezt és ezt a számot hívjátok és segíteni fognak nektek.» Akkoriban nem értettem, miért mond ilyeneket és azt sem, hogy mi történhetne vele...” – tette hozzá elcsukló hangon Maria, aki elárulta, hosszú évek óta semmilyen kapcsolata sincs ikertestvérével és a Nigériában élő népes családjával sem.

Hogy Jákob Zolinak sikerül-e megtartania fogadalmát és sikerül-e feloldania Maria álarc mögé rejtett fájdalmát, az kiderül A Nagy Ő soron következő epizódjaiból a TV2-n. 

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Szörnyen néz ki Gérard Depardieu, tolószékbe kényszerült

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott