Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.07.13.

Egy évvel az ayahuasca teaszeánsz után kitálalt a vele történtekről Béres Anett

Kemény év áll a teaszeánszozó Anett mögött, aki a nehezén már túl van, és levonta a szükséges konzekvenciákat.

A volt villalakó, a gyönyörű szőkeség, Béres Anett szó szerint kétszer ünnepelte a születésnapját: egyrészt a tényleges világrajövetele napját és az újjászületéséét is. Ugyanis Anett a minap ülte egy éves évfordulóját annak a teaszeánsznak, amit élete végéig emlegetni fog. Az átélt borzalmakról lapunk is írt, amikor tavaly az egyik barátnőjével, Sáfrány Emesével egy ayahuasca szertartáson vett részt, mely majdnem végzetesen sikerült. 

Béres Anett
Anett megszenvedte felelőtlen döntését, már másképp csinálná Fotó: Instagram

Tanult a hibájából

Anett elmesélte, hogyan birkózott meg az átélt borzalmakkal, és ami még fontosabb: mit tanult belőlük.

Nehéz éven vagyok túl. Nem is kifejezés ez. Az egész olyan, mintha tegnap történt volna.

A munkamániás lányból egy másik ember lettem: három munkahelyem volt a balesetem előtt, és imádtam a munkám, nem hiszem, hogy le bírtam volna állni a veszett tempóval, ha mindez nem történik velem. Ha most belegondolok, nem tudtam örülni az életemben az apró dolgoknak annak előtte, sőt, depis voltam, ha valami kisebb rossz dolog ért. Azt hiszem, ma már sokkal jobban tudok fókuszálni a jóra, mint előtte”  – kezdte végtelen nyugalommal mesélve a horrorsztorija utáni érzéseit Anett, aki talán nyár végén visszatérhet a munkába

Megerősödött a kapcsolata a szüleivel

A szőke szépség azt mondja, megváltozott az egész élete, és tudja, hogy ha lehetősége lenne, visszaforgatná az idő kerekét, és meg nem történté tenné az eseményeket. 

Szívesen kiradíroznám az elmúlt egy évem!

Ám mégis, miután nem lehet, próbálom megtalálni benne azt, ami mégiscsak utólag is jó benne: például édesanyáméknál megint kicsit kislánynak érezhettem magam. A családi házunkban lábadoztam, csak feküdni tudtam, anyuék ápoltak. S bár mindig jó volt a kapcsolatunk, most talán még erősebb lett az állapotom miatt” – fogalmazta meg Anett, aki több hónapnyi rehabilitáción és műtétek sorozatán vett részt az egy év során.

Majdnem tragédia lett a vége

Béres Anett egy misztikus teaszeánszon vett részt, ahol egy úgynevezett ayahuasca nevű növényből készült főzetet fogyasztott, majd bódult állapotban a közeli erdőbe menekült, végül pedig több kilométerre, egy siklósi szőlősben találtak rá: eltört a lába, a bordája, a csont a tüdejét is átszúrta, illetve két csigolyája is megsérült. Egy földjét művelni induló férfi talált rá életveszélyes állapotban, neki köszönheti az életét, ami nem sokon múlt. 

Majdnem tolószékbe kerültem...

A korházban ébredtem rá, hihetetlen dolog, hogy élek. Rengetegen aggódtak értem, többszáz levelet kaptam, üzenetek hadát, mindenki elmesélte a történetét nekem. A barátok, a család sokat segítettek a felépülésben, mind fizikálisan, mint lelkiekben is” – mondta tovább az egykori valóságshow-szereplő, aki hozzátette, hogy azt is elismeri, a balesete egy valamiben nagyon jót tett a lelkének.

„Le tudtam zárni a régi életem, új fejezetet nyitottam” – zárta végezetül titokzatosan Anett, aki továbbra is rengeteg kezelésre jár, hiszen a gerince még sokáig fájni fog.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek