tóth gabi
Megváltozott Barbee élete, akinek rengeteg óvintézkedést kell tennie, hogy Zoénak ne essen baja.
Rohan az idő Bata Adrienn, azaz Barbee számára, ugyanis a kis Zoé nem olyan régóta már négykézlábon fedezi fel az őt körülvevő világot. Nem is csoda, hogy szülei csak kapkodják a fejüket, hogy ne essen semmi baja szemük fényének.
Szinte napról napra fejlődik Zoé, nagyon felgyorsultak a dolgok. Főleg, hogy már mászik, ezért mindent, amit elér, bababiztossá kellett tenni. A konnektorokat bedugaszoltuk és az alsó polcokról is mindent feljebb kellett rakni. Már a játékok nem is igazán érdeklik, sokkal kíváncsibb azokra a dolgokra, amik a mieink. A kedvence apa munkás táskája, órákig elmatat benne
– nevetett Adrienn.
Bár barátaik között is vannak, akiknek fél-, egy évvel idősebb gyermekeik vannak, így látták, mire számíthatnak, de így is sokszor meglepődnek. Szerencsére, a fiatal anyukának egyre több ideje marad magára is.
"Mind a kettőnknek az a hitvallása, hogy boldog mama, boldog baba. Így most már van egy kevés időm, hogy fussak, vagy akár fodrászhoz menjek. De ha távol is vagyok otthonról, folyamatosan beszélünk apával, sőt videókat, képeket is kérek tőle, mit csinál éppen" – nevetett. "Vannak olyan esetek, amikor viszont csak én tudom megnyugtatni, hiába nagy a szerelem apa-lánya között" – mesélte az énekesnő.
Barbee férje is aktívan és hatalmas örömmel veszi ki a részét a pici körül teendőkben. Erre már az elejétől tudatosan figyeltek, hogy ő is foglalkozzon a kis Zoéval.
Itt a nyár, mint mindenki, Barbee-ék is terveznek a kicsivel egy rövidebb pihenést. A szülők tisztába vannak vele, hogy ez egy ennyi idős kicsivel komoly kihívást jelent.
"Egy párnapos horvátországi nyaralást tervezünk csak. Sokat gondolkoztunk, hogy menjünk vagy sem. Zoét most minden érdekli, ami körülötte van. Biztos nem fog unatkozni a tengerparton. Jó levegő, a tenger, és a napsütés is ott lesz. Talán az etetéssel sem lesz gond, hiszen addigra már nyolc hónapos lesz és megkezdjük a hozzátáplálást" – mesélte mosolyogva az anyuka a nyári terveikről.