RETRO RÁDIÓ

60 éves lenne Gesztesi Károly, halála óta szerelme a munkába menekült

Mona
Szerző
Mona
Létrehozva2023. 04. 16. 16:00

Mattesz Csilla számára április 16-a három éve az egyik legfájdalmasabb nap. Szerelme, Gesztesi Károly épp ma lenne 60 éves, akinek a halálát máig nem tudta feldolgozni. Az úszónő az elmúlt három évben a munkába menekült.

Mattesz Csilla a Borsnak adott interjút, amelyben elmondta, még mindig nem sikerült feldolgoznia szerelme elvesztését. Az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy bármerre jár, szinte mindenhol felvillan egy-egy emlék közös múltjukból.

"Felejthetetlen időket töltöttünk együtt, ha ezek nem lettek volna, nem tudnék miből táplálkozni. Soha nem fogom elfelejteni. Ha meghallom a hangját, vagy meglátom a televízióban, elfordulok és elsírom magam. Nagyon ritka, ha meg tudom hallgatni, mindig a pillanatnyi lelkiállapotomtól függ, képes vagyok-e rá.

Hiányzik, mert vele mindent meg tudtam osztani. Átbeszéltük a terveinket, ha kellett, tanácsot adtunk egymásnak. Míg velem volt, mindig együtt ünnepeltük a születésnapunkat, ő április 16-án lenne 60 éves, én pedig szintén ebben a hónapban töltöm a hatodik x-et. 

Egyik pillanatban örülök, a másikban nem. Sosem felejtem el, amikor ötvenéves lettem, meglepett egy hatalmas születésnapi tortával, az volt a mérföldkő a mi életünkben. Többé ez nem fog megtörténni. Nagyon hiányzik, szerettem volna, ha még ezt a kerek évfordulót is együtt tudjuk ünnepelni. Ez lenne számomra a legnagyobb ajándék, mert ezeken a napokon mindig együtt voltunk" – mondta a lapnak megtörten Csilla.

Mattesz Csilla
Karcsinak megígérte, hogy megvalósítja álmát. Létrehozta új vállalkozását (Fotó: Pusztai Sándor)

A munkába menekült

Az úszónő szerelme elvesztése óta a munkába menekült.

Régen eljártam táncolni, vacsorázni, bulizni, Karcsi halál óta sehova nem megyek. A mai napig nem tudom feldolgozni, hogy elment. Semmi mással nem törődöm, csak a munkámmal. 

Elzárkóztam mindentől, mindenkitől, még a lányom is csak úgy tud velem találkozni, ha időpontot kér. Kitűztem magam elé egy olyan célt, amire Karcsi biztosan nagyon büszke odafönt. Elindítottam az új vállalkozásomat, a Mattesz Baby Spa-t, amit az életművemnek tekintek. Csakúgy, mint a Vizikpók SE-ben, itt is sérült és nem sérült kisbabák mozgásfejlesztésével foglalkozom a vízben. Láng Eszter mindenben a partnerem, ő a marketing, én pedig a szakmai részt viszem. Büszkék vagyunk, mert fél év alatt hat nagyvárosban nyitottunk meg. Hajdú Peti szokta mindig mondogatni, hogy milyen nagy párosok lennénk mi így négyen" – mondta érdeklődésünkre. 

Karcsinak ígértem meg, hogy megvalósítom az álmaimat, az egyik már sikerült, de még mindig tartozom neki eggyel, megbeszéltük, hogy írok egy könyvet

 – fűzte hozzá.

Gesztesi Károly és Mattesz Csilla
Mindig együtt ünnepelték a születésnapjukat (Fotó: Mattesz Csilla)

Színházba sem jár, mert Karcsira emlékezteti

A lapnak arról is beszélt, sokáig nem tudta elképzelni magát másik férfi oldalán. Most is csak a munkájának él, mert akkor érzi csak boldognak magát.

"Azt sem tagadom, várom a sorstól, hogy még legyen az életemben egy olyan ember, aki mellett meg tudok nyugodni, akivel elmehetek sétálni, kirándulni, vagy színházba, amit az elmúlt években már nem teszek, ez is Karcsira emlékeztet" – mondta az úszónő.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.