2 hónapja

Gaál Noémi nem bánja, hogy nem született gyereke

A legújabb Palikék Világa Hová tűnt? műsorában Gaál Noémi volt a sztárvendég. Beszél az elmúlt hetek történéseiről, és a gyermekvállalásról.

Gaál Noémi, a TV2, majd az ATV időjárás jelentője pár hete lekerült a tévéképernyőről. Helyét a 21 éves Tótpeti Lili, a Miss World Hungary 2021-es szépségkirálynője vette át. Noémi Palik Lászlóék netes műsorában őszintén elmondta, hogy ez a váltás már egy ideje ott lebegett a levegőben.

Fotó: Móricz István

Mint kiderült, nem egy hirtelen váltás, hanem egy tervezett csere, illetve magánéleti nehézségek is közrejátszottak abban, hogy egyet hátralépjen az életben, és lelassuljon.

Igazából bennem már régóta megfogalmazódott igény talált táptalajra. Eljött az idő és én nyitott fülekre találtam

 - kezdte az egykori műsorvezető.

Noémi azt is elmondta, hogy olyan megfeszített tempóban, megállás nélkül dolgozott az elmúlt évtizedekben, hogy attól félt, a szervezete nem fogja bírni tovább. Pihenés nélkül, kikapcsolódás, megállás nélkül dolgozott, naponta 4-5 órát aludt, ezzel kizsigerelte a szervezetét és a lelkét. Nem is emlékszik arra, hogy mikor ment el utoljára szabadságra. Hétköznap a stúdióban dolgozott, hétvégente pedig a vállalkozásait irányította. 

A volt időjárásjelentő elmondta azt is, hogy mostanra már elfogadja, hogy nem lesz gyereke. Az életében mindig úgy alakultak a dolgai, hogy nem volt prioritás a gyerek kérdése.

„Ez nem volt tudatos, azonban mostanra már egy elfogadott dolog. Egy folyamatban voltam állandóan benne. Mindig elment az idő felettem. Mindig benne voltam valamiben. A vállalkozások is nagyon sok időt és energiát elvettek. Ráadásul 19 évesen én már bekerültem a televíziózás világába" -emlékszik vissza Noémi.

Mindig a biztonságra törekedett, ezért egyfajta biztonsági övként vágott bele a vállalkozásaiba, hogy ha nem válna be a tévés karrierje. Szerencsére nem így lett, de ezzel együtt csak megnövekedtek a teendői.

Mire az a 14 éves párkapcsolat kifejlődött volna oda, hogy komolyan gondolkodjunk arról, hogy gyerek, addigra gyakorlatilag én jobban benne voltam az időben, nőként korban, és a kapcsolatnak is vége lett. Ilyen szempontból időrendben nem jól jöttek ki a dolgok, de köszönöm szépen, ez így alakult.

Az elmúlt hét évben volt két műtétje, több kutyust elvesztettek, családtagok is távoztak az élők sorában, amit nem volt ideje megemészteni, meggyászolni. Ezek mellett a gyerek kérdése háttérbe szorult.

Most, hogy már nincsen ott mindenki nappalijában, hogy elmondja a következő napok időjárását, arra jött rá, hogy le kell lassulnia, meg kell tanulnia relaxálni, és fel kell vennie egy normális tempójú életvitelt. Néhány éve Noémire újra rátalált a szerelem Tamás személyében, akivel már együtt is élnek, és tökéletesen boldogok ketten.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az oroszok visszaverték az ukránokat Donyecknél, véres harcok vannak Belgorodban

origo.hu

Mentőt kellett hívni a népszerű magyar zenészéhez

borsonline.hu

Itt a drámai fordulat VV Fanni ügyében: " sokat kellett várni erre a pillanatra"

vg.hu

Végre: az eddigi legnagyobb csökkenést mérték az inflációban – már látszik a fény az alagút végén

life.hu

Gyász! 86 éves korában elhunyt a népszerű magyar színész

vg.hu

Csodát tett a horvát gazdasággal az euró

origo.hu

Durva hír terjedt el Majkáról

mindmegette.hu

Itt a válasz: ennyi idő alatt érik roppanósra a kovászos uborka

ripost.hu

Putyin szerint szándékosan élezik ki az ukrán konfliktust

ripost.hu

Baba Vanga újabb félelmetes jövendölése került elő: nagyhatalmi háborúk és globális feszültség jöhet

life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

ripost.hu

Mentőt hívott magára az Omega zenésze

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

Hős vagy felelőtlen? Így reagáltak a sztárok Suhajda Szilárd halálára

LELKIZŐ

L. L. Junior pelenkázós videóval bizonyítja, hogy jó apa

LELKIZŐ

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

LELKIZŐ

Mentőt hívott magára az Omega zenésze

LELKIZŐ

Kiderült, mikor temetik Máthé Erzsit

LELKIZŐ

„Apám bennünk él tovább” – Így emlékszik meg elhunyt édesapjáról Dopeman

LELKIZŐ

Gyászol a művészvilág, meghalt a világhírű énekesnő