Létrehozva: 2022.11.30.

Hosszú idő után megtörte a csendet Curtis a testvére ügye kapcsán

Elképesztő részleteket árult el magánéletével kapcsolatban Curtis. Pszichológus segíti, hogy tudja kezeli a konfliktusait.

Szerző K.B.

Széki Attila, vagy ahogyan többen ismerik Curtis, hatalmas változáson ment keresztül az utóbbi időben. Nehéz időszakot tudhat a háta mögött, így neki is szüksége van olykor a segítségre. A rapper teljes őszinteséggel mesélt életéről a hot! magazinnak.

Fotó: Vaskó Tamás

„Szakember segítségét kértem, pszichológus segít, hogy tudjam kezelni a konfliktusokat, a sikert, a kudarcot, mert ez volt nekem igazán nehéz. Kellett egy olyan ember, akivel úgy tudok beszélni, hogy nem egy hozzám közel álló valaki, hanem egy külső szemlélő, aki kívülről látja az én sztorimat, és nem akarja azt mondani, amit hallani szeretnék. Ha kell, azt mondja, hogy f*** vagyok. Például miatta is mondom, hogy az én hibám is volt, hogy megromlott a kapcsolatunk Petivel. Amikor először szétmentünk, nem kellett volna visszamennem ugyanolyan feltételekkel, mint ahogy és amiért otthagytam. Szólnom kellett volna, hogy ez már abban a formában nem működik” – árulta el a rapper a hot!-nak, majd arra is kitért, hogy valaha lesz-e arra lehetőség, hogy ismét összeálljon Majkával.

Fotó: hot!

„Most azon vagyok, hogy a Curtis-produkció működjön. Persze az idő mindent megszépít, én nem haragszom rá. Ha egyszer, mindkettőnk számára egyenlő feltételekkel lesz egy 20 éves Belehalok Aréna-buli, annak részemről biztosan nem lesz akadálya. De csak és kizárólag akkor, ha egyenlő feltételekkel, egyenlő felekként lépünk színpadra” - tett pontot az ügy végére Curtis.

Mint Curtis kifejtette, ő már nem csibészkedik, kiöregedett már abból, így inkább meghagyja azt a fiatal rapsztároknak. Elsősorban a fiára, Doncsira, szerelmére és a karrierjére koncentrál. Ám családcentrikus emberként nem könnyen éli meg, hogy bátya emberölés vádjával, hol börtönben, hol háziőrizetben van.

„Nehezen élem meg, főleg úgy, hogy most már több mint egy éve megy ez a történet. Nem is értem, hogy tarthat egy ügy ilyen sokáig. Emlékszem, amikor elvitték, először csak röhögtem: mondtam, hogy most egy-két napig legalább kipróbálja, milyen bent, aztán kiderül az igazság, és vége. Világéletében az ellenkező oldalon állt, hivatásos katona volt, békefenntartó, világsztárokra vigyázott. Főleg az nehéz, hogy minden újság ott tart, hogy ő a tettes, miközben Curtis bátyjaként utalnak rá, nem Sz. Lajosként. Száz százalékig biztos vagyok az ártatlanságában, vakon hiszek benne, abban reménykedem, hogy a decemberi tárgyaláson olyan eredmény születik, ami ezt igazolja majd. Az általa kért hazugságvizsgálat az ő igazságát támasztotta alá, és a DNS-teszt eredménye is az ártatlanságát bizonyítja” – magyarázta Curtis, aki kapcsolattartóként napi szintén beszél testvérével, folyamatosan próbálja tartani benne a lelket. 

Curtis magánéletével kapcsolatban további részleteket a szerdán megjelenő hot! magazinban olvashattok. 

 

Szerző K.B.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”