RETRO RÁDIÓ

Megjárták a poklot: Rehabra kerültek ezek a magyar sztárok

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2022. 11. 20. 20:00

Roppant nehéz időszakon mentek keresztül.

Egy ország aggódik már jó ideje a Drága örökösök egykori sztárjáért, Molnár Gusztávért, akinek a pandémia óta egy lejtmenetet vett az élete. Pedig szakmájában sokáig sikeres volt, sőt a magánélete is szépen alakult. Tavaly márciusban a hot!-nak árulták el, hogy eljegyezték egymást Fazekas Vivivel, akkor még ragyogtak a boldogságtól. Aztán sorban jöttek a gondok, a járvány miatt Gusztinak megfogyatkozott a munkája és magánéleti problémái is akadtak bőven.

Fotó: LifeTV

Guszti egyik barátja, L. Péterfi Csaba nemrég aggodalmát fejezte ki a Ripost-nak a színész állapotával kapcsolatban. Azt mondta, örömmel hallja, hogy a színész egy évre eltűnik a nyilvánosság elől, és rehabra megy, hogy helyrehozza az életét. Nem ő azonban az egyetlen, akinek segítségre volt, vagy van szüksége. A Ripost összegyűjtötte azokat a hírességeket, akik már megjárták a rehabot!

 

Mógor Attila

Fotó: Facebook

Alig néhány napja jött a hír, hogy a Séfek Séfe egykori versenyzője nem tudott ellenállni az alkoholnak, és visszakerült a rehabra, immár második alkalommal. Először 300 napot töltött rehabilitáción, miután az alkoholfüggőség csapdájába esett. Idén januárban távozhatott a kórházból, és úgy tűnt, a terápia megtette a hatását: egy étteremben talált munkát, és úgy érezte, sosem kell már a pohár után nyúlnia. Nemrég azonban mégis úrrá lett rajta a mindennapi stressz, amivel nem tudott megbirkózni. Újra ivott, ezért visszakerült az intézménybe.

„Ott ért utol a teljes káosz, ahol már magamat is vállalhatatlannak nyilvánítottam. 2021. február 18-án, rádöbbenve, hogy segítségre van szükségem, vonultam be a rehabilitációra” – írta könyvében Attila.

 

Szabó Győző

Fotó: Facebook

2012-ben jelent meg Szabó Győző Toxikoma című drogvallomása, melyben a magyar színész teljes őszinteséggel mesél tíz évig tartó heroinfüggőségéről, a rehabon eltöltött időről. A könyvből készült filmet tavaly mutatták be. A színész tíz évig szenvedett heroinfüggőségtől, de azt mondta, a drogot le lehet tenni, lehet szüneteltetni, ám ő örökre heroinista marad... talán élete végéig. 

Habár nem volt könnyű lemondani a drogról, a mai napig tartja józanságát. Elmondása szerint viszont az alkohol megmaradt, mint egy kis bűnös élvezet. 

"Megiszom a magamét. Van, hogy egy üveg bort is megiszom és olyan este nincs, hogy ne igyak meg egy pohárral. Erre szokta mondani Zacher Gábor, akivel közös előadássorozatunk van, hogy rendszerint lerombolom, amit ő egy óra alatt felépít. Mert szerinte naponta egy pohár bort meginni már alkoholizmus. Szerintem meg nem. Nekem az jár" - mesélte korábban Győző.

 

Curtis

Fotó: Ripost

Curtis 2019 januárjában jelentette be, hogy önként bevonul egy rehabilitációs intézménybe. Az újpesti rapper sokáig mindent megtett, hogy eltitkolja, vagy legalábbis elbagatellizálja a kábítószer-függőségét. Három éve azonban annyira összecsaptak a hullámok a feje fölött, hogy be kellett látnia: muszáj orvosi segítséget kérnie. A rehabilitáció összesen 5,5 hétig tartott, és bár Curtisnek később is voltak problémái, mára szerencsére sikerült legyőznie a függőségét. Gyermeke anyjával, Krisztikével azóta szakított, jelenleg Barnai Judit kosárlabdázóval él együtt.

Természetesen nemcsak a magyar sztárok, hanem a hollywoodi nagyágyúk között is vannak olyanok, akik addikciójuk miatt segítségre szorultak. Például Ben Affleck!

Fotó: Facebook

Ben Affleck 2001-ben önként vonult be a malibui Promises nevű intézetbe, kissé túlzásba vitte az ivást és a drogfogyasztást. Eltartott egy darabig, amíg leszámolt káros szenvedélyeivel, amik nyomot is hagytak az arcán, de az ő történetére mondhatjuk, hogy igazi happy end-del végződött. Közel 20 év különlét után ugyanis újra összejött Jennifer Lopezzel, akit nemrég feleségül is vett.

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.