LELKIZŐ

Szerző NY

2 hónapja

Demcsák Zsuzsa kiborult: Miért gondolja bárki, hogy mindent el kell tűrnöm?

A Farm VIP műsorvezetője vékonysága miatt kapott durva kritikát.

Demcsák Zsuzsa pontosan tisztában van vele, hogy közszereplőként ki van téve a durva kritikáknak, aljas támadásoknak, ám arra, amit az egyik hetilap címlapján látott, még ő sem volt felkészülve.

Fotó: Facebook

A fotója ugyanis más hírességekével együtt a kétértelmű  „Ez őrület! Visszatér a heroinsikk!” címmel jelent meg, azt sugallva, mintha a fogyáshoz kábítószernek is lenne köze – írja a Blikk. Holott tény, hogy Zsuzsa három évig küzdött pajzsmirigybetegséggel, ami szintén befolyásolja a testtömeget.

„Elsősorban emberileg aláztak meg, ráadásul a női mivoltomban is. Kikérem magamnak, hogy a megkérdezésem és a tudtom nélkül egy olyan összeállításba kerültem, ahol heroinsikkről beszélnek. 2022-ben a legalja, hogy ez megtörténhetett Magyarországon. Egyszerűen szégyen. Főleg, mert köztudott, hogy súlyos pajzsmirigybetegséggel küzdöttem. Három éven át keményen harcoltam azért, hogy meggyógyuljak, elhagyhassam a gyógyszereket és újra egészséges legyek. Mindezt annak érdekében, hogy még sokáig egészségesen vehessek részt a gyermekeim életében. Műsorvezetőként tisztában vagyok azzal, hogy sok mindent el kell viselnem, de szeretném őszintén megkérdezni: miért gondolja bárki, hogy mindent el kell tűrnöm, csak azért, mert közszereplő vagyok?” – tette fel a kérdést szomorúan a Blikknek Demcsák Zsuzsa, aki azt sem tagadta, hogy válása is közrejátszott a fogyásában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Micsoda egy rühes, szemét nemzet!” - az osztrák edző felháborító módon beszélt a lengyelekről - videó

origo.hu

Húsz gyerekkel veretett össze a mezőcsáti tanár egy 12 éves fiút a tornaórán

borsonline.hu

Hitelcsapdába került a Neoton sztárja: Imádott házától is búcsút kellett vennie

mandiner.hu

„Kifelé az ernyő alól, és három nap múlva elintézünk titeket” – üzente Dnyipro polgármestere a magyar kormánynak

mindmegette.hu

Mit főzzek a hétvégén? Egy gyors és egy ráérős farsangi menüsorral érekzünk!

hirtv.hu

Nagy Márton: Hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország

borsonline.hu

Jacuzziból nézi Budapestet: Megmutatta egymilliárdos álomlakását a TV2 következő Nagy Ő-je – Videó

mindmegette.hu

A gyönyörű haj titka: így készíts otthon rizsvizet

ripost.hu

Kitört a botrány a Jimmy-sorozat miatt: kiborult a család

ripost.hu

Rosszul lett, árokba hajtott, és meghalt a 7-es úton egy férfi

ripost.hu

Óriási ötlet, így küzdött egy nyugdíjas a kátyúk ellen

ripost.hu

Kasza Tibi elárulta havi fizetését: sokkot kaptak a TV2 stúdiójában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

LELKIZŐ

Őszintén vallott a magánéletéről Gregor Bernadett: Nem vágyom érzelmi függőségre, játszmákra

LELKIZŐ

Mégsem sikerül halottá nyilvánítani VV Fannit

LELKIZŐ

Nem kíméli az élet: Fájdalmas napokon van túl Vajna Timi

LELKIZŐ

„A rendőrgyilkosság olyan, mintha mentőst vagy gyermeket ölnének meg” - Schobert Norbi az újbudai rendőrgyilkosságról

LELKIZŐ

Újra utoléri Tóth Andit a Sztárban Sztár-átok? Aggódnak a rajongók

LELKIZŐ

Ettől az örökségétől válik meg Koós János lánya, elmondta miért

LELKIZŐ

Így is börtönbe kell mennie? Lajcsi beteg lett...

LELKIZŐ

„Bármennyire jól neveltek, azért ők ösztönlények” – Ezért ijedt meg kutyasétáltatás közben Stana Alexandra