Létrehozva: 2022.10.19.

Kukásautón tolja a TV2 sztárja: Ez nem ciki, sőt... – Videó

Kása András hiába híres, esze ágában sincs otthagyni a „szemét melót”.

Kása András nevét mindenki ismeri, hiszen meghatározó arca az Exatlon Hungary című műsornak. Ráadásul idén Rozs Geri oldalán nekivágott az Ázsia Expressz harmadik évadának, ami még úgy is hatalmas élmény volt számára, hogy az első hét után kiestek a versenyből. A sportember ugyanakkor nem bánkódott, hiszen boldogan tért haza családjához és imádott munkájához. 

Fotó: TV2

Ez utóbbi nem más, mint a kukás hívatás, amit sokan furcsállnak, hiszen előtte soha nem volt még híresség, aki a sztárság helyett a kukásautót választotta volna. András most a Borsnak mesélt szeretett munkájáról. 

„Németországból hazatérve jött a lehetőség és feltörtek bennem a gyerekkori álmaim. Emlékeztem rá, hogy nagyon szerettem volna ezt kipróbálni. Aztán megtetszett... Persze sokan kérdezik, hogy nem büdös-e, de én külön tudom válogatni a szagokat és nem figyelek arra, amit csinálok. Valahogy jó érzés fog el, hogy a munkámmal megszabadíthatom az embereket a szeméttől. Én élvezettel csinálom és szeretem, hogy a szabadban lehetek és nem vagyok bezárva egy gyárba. És persze jó kis edzés, hiszen napi öt-hat, akár tíz tonnát is megmozgatok” – mesélte a lap kamerájának András, aki azoknak is üzent, akik lenézik a kukásokat, de azt is elárulta, miért nem próbál meg inkább a hírnevéből megélni. És persze beszélt a közelmúlt tüntetéssorozatáról is.  

András minden fiú gyermekkori álmát váltotta valóra... 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”