„Már gyomorgörcsöm volt” – Molnár Gusztáv felesége exkluzív interjút adott

A színészésszel kapcsolatban a ­nyár elején kezdtek szivárogni a rossz hírek. Molnár Gusztávot először a volt párja vádolta meg nyilvánosan azzal, hogy bántalmazta a közös gyermeküket, aztán komoly családi veszekedésekről lehetett hallani, végül arról, hogy rendőrt kellett hívni a lakásukhoz, mert öngyilkossággal fenyegetőzött. A színész júniusban azt nyilatkozta, hogy bipoláris depresszióban szenved és alkoholbeteg, de mindennél jobban szereti a feleségét, Molnár-Fazekas Vivient, ezért kész bármilyen áldozatra azért, hogy újra nyugodt és boldog életet élhessenek. Guszti a cél érdekében egy elvonóra is bevonult már június végén, de a nagy elhatározásból keserves csalódás lett, a saját felelősségére kijött onnan. 

„Gyomorgörcsöm volt” 

„A lelkem ebben a pillanatban nagyon sz*rul van. Erre nincs jobb szó” – kezdte a Bors megkeresésére Molnár-Fazekas Vivien, Guszti felesége. „Az elmúlt hetekben iszonyú sok dolog zúdult rám a múlttal kapcsolatban. Azon gondolkodom, hogy mit kellett volna másként vagy jobban csinálnom ahhoz, hogy ne találjam magam abban a helyzetben, amiben most vagyok. Guszti beteg ember. Én nagyon szerettem őt, mindent megtettem, amire képes voltam, hogy segítsek neki. De most már látom, hogy minden hiába volt. Egy függőségben szenvedő embernek nem lehet segíteni. Csak ő segíthet magán. Ha újra kezdhetném, akkor biztosan hamarabb hozok meg bizonyos döntéseket, mert sem neki, sem magamnak nem segítettem azzal, hogy itt voltam mellette, hogy újra és újra elhittem neki, hogy összeszedi magát és megváltozik.”

A színész felesége azt meséli, hogy bár Guszti nagy elán­nal vetette bele magát az elvonókúrába, annak egyelőre nem sok hatása volt. 

„Kitalálta, hogy minden este beszéljünk a központi telefonon, holott egy elvonón a kezelteket elvágják a külvilágtól, nem lehet náluk telefon, aminek oka van. Nekünk a céges közös dolgok miatt muszáj néha beszélnünk, de közel sem ennyit… Szóval minden este beszélnünk kellett, és ő elkezdett engem a telefonon keresztül is támadni, terrorizálni. Olyanokat mondott, hogy nekem bezzeg milyen jó, hogy én kint lehetek és élhetem az életem… Borzasztó élmény volt, már gyomorgörcsöm volt órákkal előtte, hogy megcsörrent volna a telefon.”

„Akkor keressen, ha kész egy normális életre”

Vivien elmesélése szerint Gusztáv még mindig nem jutott el oda, hogy felismerje, olyan nagy baj van, hogy azt nem lehet egy tollvonással megoldani.

„Ígéri, hogy jobban lesz, hogy összeszedi magát, holott semennyire nincs kontrollja a dolgok fölött. Az elvonóra azt mondta, hogy az nem neki való, az nem elég jó, ezért jött ki onnan” – magyarázta a feleség, majd hozzátette: „Most azt mondja, hogy kedden bevonul egy másik helyre. Az talán jó lesz… A helyzet az, hogy nem nekem kell ígérnie, mert én most már vagyok annyira erős, hogy azt mondjam: nagyon szeretem őt, de addig, amíg nem járja végig azt az utat, ami a teljes és hangsúlyozom teljes gyógyuláshoz vezet, hozzám ne jöjjön. Majd akkor keressen, ha tényleg készen van egy kapcsolatra, egy normális életre. Én elértem a saját lelkem „faláig”, most már nem tehetek mást, minthogy igyekszem megvédeni magam egy újabb csalódástól. Én egy iskolakezdés előtt álló kisfiú édesanyja vagyok, nekem muszáj rá és magamra koncentrálnom. Szerencsére csodálatos családom és barátaim vannak, akik itt állnak mellettem és mindenben segítenek.”

„A fiam tudja, érezte, hogy Guszti beteg”

Amikor azt kérdezték Vivientől, hogy a kisfia édesapja mit szólt hozzá, hogy a gyermekének minden második héten egy alkoholbeteg férfivel kellett egy háztartásban élnie, így felelt: 

„A volt párommal közösen neveljük a fiunkat, egy hétig nálam van, egy hétig nála. Nem titok, voltak összezördüléseink ezzel kapcsolatban, de megnyugtattam őt, hogy Máténak soha nem eshet semmi bántódása, erről én gondoskodom. Egy anyatigris vagyok egyébként, amivel a fiam apja is tisztában van, vagyis megnyugodott teljesen és megbízott bennem. A fiam egyébként tudja, érezte, hogy Guszti beteg. A gyermek szintjén elmagyaráztuk neki, hogy azért van kórházban mert beteg. Ő ezt megértette és elfogadta, egyébként már vagy három hónapja nem találkoztak, hozzászokott a Guszti nélküli élethez. Így vagyunk most. Nagyon nehezen viselem a hétköznapokat, igyekszem újraindítani az életemet, próbálom egyre csökkenteni a kommunikációt Gusztávval, tréningezem magam, hogy csak előre nézzek. Ősztől újabb munkákat vállalok majd el, új projektekbe szeretnék belekezdeni, ha lehetőségem van akár időszakosan külföldön tanítanék, ezek a terveim.”