Létrehozva: 2022.06.22.

Szörnyű, hogyan alázták meg Oláh Gergőt

Oláh Gergőt sokan bántották kamaszként a származása miatt.

Szerző rp

Oláh Gergő megdöbbentő és szívbemarkoló történeten keresztül mesélte el, hogy fiatalon milyen atrocitások érték roma származása miatt. 

"Nehezebb dolog volt az életemben: tizennégy évesen szembesültem életemben először azzal, hogy valakinek nem tetszik az, hogy roma vagyok. Én kollégista voltam akkor. Ahol én felnőttem a faluba, ott nem találkoztam ezzel. Nekem senki nem mondott rasszista jelzőt a faluban" - kezdte a Három igazság sorozatban a 33 éves énekes, aki néhány megrázó részletet is elárult.

Tettlegesség is volt. (….) Szórakoztak… Volt az ajtón egy kisebb rés, és egy vödör vizet beöntöttek rajta. Volt, hogy újságpapírt gyújtottak meg, és azt is bedobták. Aztán dörömböltek, és kiabálták, hogy menjek haza. (…) Akkor nagyon nem értettem, és nagyon rossz volt. Nem bírtam 14-15 évesen megfelelően kezelni. Sosem támadtam vissza

- emlékezett vissza Gergő, akinek azóta küldetésévé vált, és tesz azért, hogy az emberek másként tekintsenek a cigányságra. Hozzátette, hogy a nagyobb gyerekeivel már beszélt a témáról, és elmondta nekik, hogy ha találkoznak ilyesmivel, sose a visszatámadás legyen a válaszuk, hanem mutassák meg azt, hogy az előítéletek rosszak.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja