tóth gabi
A család- és párterápiás tanácsadó szerint Natasa Zselyke lehet a kulcs a kis Emma lelki egészségéhez.
Berki Krisztián május 6-i halálával két csonka családban élő gyermek lett félárva. Az ő lelki egyensúlyuknak a megőrzése a feladata most Hódi Pamelának és Berki Renátának, ahogyan az is, hogy kitalálják, miképp alakítsák ki a féltestvéri szeretetet gyermekeikben. Ez a kérdés merült fel dr. Droppa Lászlónéban is, aki évtizedekig a gyermekvédelemben dolgozott, de családterapeutaként is komoly sikereket ért el, tehát nagy tapasztalattal rendelkezik a témában. A szakember egy hosszú posztban fejtette ki gondolatait, hogy egy kicsit segítsen a hasonló cipőben járóknak.
Egész életükben együtt kell élniük a gyásszal
„Az apa két lány gyermeket hagyott hátra, akik két különböző családban nevelődnek, feltehetőleg más-más értékrend és családmodell szerint. Bonyolítja helyzetüket, hogy féltestvérek, de a mindennapjaikat külön élik. Egy közös pont azonban mindenképpen lesz a lányok életében, mégpedig édesapjuk hiánya, és ezzel egész életükben együtt kell élniük. Kérdés, hogy a két édesanya akarja-e a testvéri kötődést támogatni azzal, hogy fenntartja a lányok között a kapcsolatot?” – kezdte dr. Droppa Lászlóné, aki úgy véli, hogy az idősebb lány, vagyis Nati, később sokat segíthet abban, hogy a kishúgában kialakulhasson egy egészséges apakép.
Emmának nem lesznek saját emlékei
„Azt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy lány gyermekekről van szó, akiknek az édesapa a férfi minta és a vele való viszony egészen különleges, jellemformáló és egész életükre meghatározó. Eligazodást nyújthat a férfiakhoz való viszonyban majd a későbbi párválasztás folyamatában is. Nati 8 éves korára szerencsére már megélt egy fejlődési szakaszt, amelyben szeretetteljes kapcsolata volt édesapjával és vannak együtt töltött élményei, amelyeket bármikor felidézhet. Sajnos a pici Emmának ilyen emlékek még nem vésődtek be oly mértékben, hogy spontán felidézhetők legyenek. Ehhez neki majd segítségre lesz szüksége és ebben legjobban Nati tud majd segíteni neki” – fejtette ki a család- és párterápiás tanácsadó, aki végül egy, a szülőknek címzett javaslattal zárta gondolatait.
Sokat segíthetnek a szülők
„Mivel hasonló esetek sajnos elég gyakran előfordulnak, hozzám is többen fordultak már ilyen problémával, így a tanácsom a következő: ilyenkor mindkét szülő részéről nagy fokú érzelmi intelligenciára, türelemre és empátiára lesz szükség ahhoz, hogy a gyerekeket úgy neveljék, hogy veszteségük ellenére megélhessék testvéri kapcsolatukat és az édesapjuk iránti szeretetüket” – zárta gondolatait Berki Krisztián halálával kapcsolatosan a szakértő.