Létrehozva: 2022.05.08.
Módosítva: 2022.05.09.

Fájdalmas gyermekkora kísérte végig Berki Krisztián életét

A médiaszemélyiség már fiatalon nehéz helyzetekkel szembesült.

Szerző Elekes Judit

Kiegyensúlyozatlan gyerekkora egész életében kísértette Berki Krisztiánt. A pénteken elhunyt híresség kisfiúként elveszett és tanácstalan volt, hiszen nem egy klasszikus, szerető családban töltötte élete első éveit.

Szülei hamar elváltak, édesanyja alkoholizmusa pedig rányomta a bélyegét a mindennapjaira. Erről ő maga beszélt az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban 2020-ban.

"Kilencéves koromtól volt igazán rossz nekem. Édesanyám az alkoholt választotta, ez kihatott rám, édesapámnak pedig nem mertem elmondani, nem tudott semmit. Nem volt másom, csak akaraterőm" - emlékezett vissza a gyerekkorára.

Berki elvégzett egy villanyszerelő-iskolát, estin leérettségizett, miközben a foci töltötte ki a mindennapjait. A TF-en sportmenedzser-rekreáció szakon diplomázott, majd fiatalon, 2007-ben a Fradi vezérigazgatója lett. Posztjáról 2010-ben lemondással távozott, miután adócsalás gyanújába keveredett.

Kudarcok érték a szerelemben

Ezek után nőügyeivel vált híressé: együtt volt többek között Kapócs Zsókával, Oszter Alexandrával, Szabó Zsófival, majd 2012-től 2017-ig Hódi Pamelával alkotott egy párt.

Közös lányuk, Natasa Zselyke 2013-ban született, a Ripost-nak nyilatkozó közeli hozzátartozók szerint a kilencéves kislány találta meg péntek reggel az édesapja holttestét a IX. kerületi lakás erkélyén.

Szerelmi élete azonban nem volt kiegyensúlyozott. Bár 2018-ban szerelembe esett későbbi feleségével, Mazsival, akivel 2019-ben össze is házasodtak, fél éve, a közös lányuk, Emma Katerina születése után megromlott a házasságuk. Ismerőseik szerint Berki már akkor el akarta hagyni Mazsit, amikor a felesége várandós volt.

Fotó: Keresztesi Balázs

Botrányok és tartozások

Az utóbbi években Berki Krisztián igazi botrányhőssé vált, és a legkülönfélébb ügyek miatt került a figyelem középpontjába. 2017-es szakításuk után folyamatosan konfliktusba keveredett Hódi Pamelával, akivel még az utóbbi hónapokban is a bíróságra jártak az elmaradt gyerektartás és Nati felügyeleti joga miatt.

A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy Berki még mindig tartozik Pamelának a havi gyerektartással, bár az is szóba került, hogy békét kötöttek egymással.

Büntetőfékezős ügye miatt tavaly júliusban első fokon eltiltották a vezetéstől, két év szabadságvesztésre ítélték négy év próbaidőre felfüggesztve. Emellett 625 ezer forint pénzbüntetést kapott, és neki kellett kifizetnie a több mint 600 ezer forintos bűnügyi költséget is.

A végzetes nap

A Ripost információi szerint Berki Krisztián az erkélyén hunyt el péntek hajnalban. A lakásban akkor csak kislánya, Natasa tartózkodott, aki a szomszéd szobában aludt. Amikor reggel felkelt, édesapját holtan találta, majd édesanyját, Hódi Pamelát hívta telefonon, tőle kért segítséget. Úgy tudjuk, Berki olyan nagy mennyiségű kábítószert fogyasztott, amiről neki magának is tudnia kellett, hogy végzetes adag.

Fotó: Ripost

Mazsi vele akarta leélni az életét

Berki Krisztián az utóbbi hónapokban megpróbált megváltozni: problémáit szakember segítségével kezelte, minden vágya az volt, hogy jó apja lehessen két lányának, és a házasságát is megmenthesse. 

A szomszédok állításai szerint viszont az utóbbi napokban veszekedés hangjai szűrődtek ki Berkiék otthonából, az pedig nyílt titok, hogy a házaspár az elmúlt hónapokban folyamatosa össze- és szétköltözött, a válás gondolata is megfordult a fejükben.

Felesége, Mazsi azonban április elején, a TV2 Mokka című műsorában jelentette ki, hogy esze ágában sincs elengednie kedvese kezét.

"Krisztián sokszor dobálózott azzal, hogy váljunk el, váljunk el, de ez szerintem nem megoldás. 

Volt időnk átgondolni, hogy milyen lenne egymás nélkül, de én vele szeretném leélni az életemet. Nem véletlenül választottam őt életem társának, nem véletlenül szültem meg neki a kislányunkat. Szeretném, hogy jobb emberré váljon

 - fogalmazott az özveggyé vált Mazsi.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek