tóth gabi
Korábbi zenésztársa és egy mentora emlékezett meg a megboldogult Cipőről, aki május 3-án ünnepelte volna az 57. születésnapját. A Republic zenekar a mai napig nem volt képes teljesen elengedni korábbi frontemberét.
Cipő itt hagyott bennünket. A Republic zenekar azonban azóta is teljes értékű tagjaként kezeli, és nem telik el úgy koncert, hogy a 2013-ban elhunyt énekes hangja ne szólalna meg a színpadon. A Borsnak Boros Csaba mesélte el érzéseit ezzel kapcsolatban.
„1986 óta ismertem Lacit" – kezdte a Republic jelenlegi énekese, Boros Csaba. „23 éven keresztül zenéltünk együtt, és nagyon hirtelen hagyott itt minket. Nehéz volt a halála után odalépni a mikrofon elé, és helyette énekelni. Gitározni, dobolni teljesen más. Nekem az volt a feladatom, hogy átadjam a gondolatait úgy, ahogy azt ő tette. Nagyon nehéz volt belépni az ő személyiségébe. Viszont azt szeretném elmondani, hogy a zenekarnak a mai napig tagja Cipő. Minden koncerten két számot CD-ről az ő hangjával játszunk el. Ő még mindig ott van velünk, így a Republic a mai napig öttagú együttes. Ugyan fizikailag csak négyen vagyunk a színpadon, de Laci szelleme ott van a dalokban, bennünk, a közönségben" – nyilatkozta az énekes.
„Nekem mindig megremeg a gyomrom, amikor arra gondolok, hogy elvesztettük az egyik legjobb barátunkat. Amíg az embereknél évente egyszer előjön, hogy meghalt, és akkor felkapja a sajtó, a tv, addig nálunk ez az érzés naponta előjön. Évekig tartott, amíg fel tudtam fogni és egyáltalán el tudtam fogadni ezt a veszteséget. Valójában soha nem hagyott minket itt. A kisfiam a mai napig Cipő dalait hallgatja otthon, így benne is ott maradt egy darab belőle. Valamilyen úton-módon fel kell dolgoznia az embernek ezt a szörnyűséget, vagy élete végéig egy meggyötört ember marad. Eljátsszuk a dalait, megszólal, tehát létezik. Ő valóság" – nyilatkozta Boros, aki mellett Cipő egy mentora, Bródy János is megemlékezett a Borsnak, és elmesélte, mi az, ami a legjobban hiányzik a barátjából.
„Kedves és megható emlék, ahogy az egyszerűen belakott földszinti szobában, a lehangolt ócska zongorán eljátszotta nekem a készülő dalokat. Kár, hogy ezekből az egyzongorás elhangzásokból nem maradt fenn semmi. Nagyon komolyan elemezgettük a dalok természetét. Aztán később is mindig, amíg élt, gyakran hosszú elmélkedések voltak világi dolgokról. Szerettem hallgatni, mert érdekelt, hogy gondolkodik egy messziről jött városlakó. És nyilván őt is érdekelte, hogy egy húsz évvel idősebb pályatárs hogy vélekedik a dolgok állásáról" – nyilatkozta Bródy János.