
Kollégája miatt ért véget a magyar énekesnő csodás karrierje: „Elvágta az utamat a szakmában”

Mára már elképzelhetetlennek tartja, hogy ismét énekeljen. Minden figyelmét és szeretetét a családjának szenteli.
Megdöbbentő őszinteséggel beszélt Postásy Júlia karrierje végéről és arról, mivel tölti azóta a szabadidejét.
Nemrég ünnepelte 67. születésnapját a 70-80-as évek sztárja, akinek a nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a „Puszi-Nyuszi” és a „Miú, mi újság?”. A szakma által is nagyra tartott énekesnőt csodás hangja és szexi alakja csodás karrierrel kecsegtette, ám mégis hamar abbahagyta az éneklést. A Blikknek elárulta, mi történt vele pontosan.
„Már nem énekelek. Anno azt mondták, a csúcson kell abbahagyni, és én így is tettem. A Puszi-Nyuszi volt az utolsó slágerem, amely A miniszter félrelép című film betétdala is volt. Ennyi idő távlatából azt gondolom, ennek így kellett lennie. Nem tudtam igazán befutni, úgy éreztem, hogy lemondtak rólam” – árulta el a lapnak Postásy Júlia.

Visszavonulása után egyébként nem keresett magának másik elfoglaltságot. Másodszor is férjhez ment, és fiára, Balázsra fordította teljes figyelmét. Azóta is minden idejét és szeretetét a családjának szenteli.
„ Igazság szerint nem teljesen a saját döntésem volt, hogy abbahagyom. Akkor készültem egy új albumra, már megvoltak a dalok is, de valaki, egy tekintélyes zenész, akit nem szeretnék megnevezni, és már mindegy is, ki az, elvágta az utamat a szakmában, mindezt ráadásul személyes indíttatásból, egyfajta bosszúként. Akkor ezt nehezen emésztettem meg, de végül elfogadtam. Szép pályafutásom volt, rengeteget jártunk fellépni, szerettek és elismertek, de kénytelen voltam visszavonulni” – emlékezett vissza Júlia, akinek a hangja az idő múlásával megváltozott, így elképzelhetetlennek tartja, hogy újra énekeljen.






