Krausz Gábor
Az üzletember kiöntötte a szívét Hajdú Péter műsorában, kendőzetlenül vallott mindenről.
Őszintén vallott az elmúlt hónapok nehézségeiről és fájdalmairól Csuti. Az üzletember és Kulcsár Edina január közepén jelentették be, hogy hat év után véget ért a kapcsolatuk, és bár házasság és két gyermek köti össze őket, elválnak. Három nappal később Edina már új szerelmét mutatta be a nagyközönségnek: a nála hét évvel fiatalabb rapperbe, G.w.M-be szeretett bele.
Csutit óriási pofonként érték a történtek, és bár most már jobban érzi magát, mint akkor, az Összezárva Hajdú Péterrel pénteki adásában felidézte a sérelmeit. Többek között azt, hogy Edina arra büszke, hogy híressé tette őt.
Csuti szerint viszont hátrány volt számára az ismertség, hiszen a kapcsolatuk előtt ő már üzletemberként funckcionált, volt lakása, kocsija.
Engem nagyon zavart, hogy az volt a címkém, hogy Kulcsár Edina férje. Többször el is mondtam, hogy ez engem mérhetetlenül zavar. Megkerülhetetlen tény, hogy Edina mellett lettem ismert, de nem gondolom, hogy az nívó és titulus, hogy Kulcsár Edina férje vagyok
- jelentette ki nyersen Csuti.
A híresség ezután könnyen között vallott arról, hogy decemberhez képest mennyivel jobban van.
Fogytam hat kilót, savat hánytam reggelente. Most már tudok mosolyogni, mert tudom, mennyir mélyről álltam fel. De azt is tudom, hogy nem lesz még egy olyan ember az életében, aki annyira szerette őt, mint én.
- emlélkedett Csuti, hozzátéve, hogy Edina utóbbi megnyilvánulásaiból ítélve, őt biztosan fogja valaki a feleségénél jobban szeretni.