RETRO RÁDIÓ

Kiderült, kihez kerülnek a gyerekek Kulcsár Edináék válása után

Kiderült, kihez kerülnek a gyerekek Kulcsár Edináék válása után
Létrehozva2022. 02. 08. 15:30

Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatát már nem lehet megmenteni, a válás elkerülhetetlen.

Egy hónapja címoldalon foglalkozik a sajtó Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válásával. Napról napra érkeznek az újabb hírek, mindenki megszólal ebben az ügyben, hiszen mindenkinek van róla véleménye. Az érintettek pedig nem győznek reagálni a szárnyra kapott, vadabbnál vadabb pletykákra. Edina most sok mindent tisztázott a Life.hu-nak adott interjújában.

Az egykori szépségkirálynő és üzletember férje mindent megtett azért, hogy megmentsék a házasságukat, de hat év után úgy látták jónak, ha külön utakon folytatják. A közvélemény akkor kezdett igazán sokat foglalkozni Edina és Csuti válásával, amikor kiderült, hogy a modell egy másik férfi, a fiatal rapper, G.w.M oldalán találta meg a boldogságot.

Edina többek között azt is elárulta, hogyan nevelik a gyerekeket a válás után.

„Természetesen közös lesz a felügyelet, hiszen ahogy én, úgy Csuti is ragaszkodik a gyerekekhez. Hiába szeretném, hogy velem legyenek, ezt nyilván nem tehetem meg és nem is teszem. A gyerekeknek szükségük van az apukájukra is, és ezt maximálisan támogatni fogom” – mondta Edina, és azt is hozzátette, hogy a gyerekek érzik, hogy változások vannak, de gyönyörűen alkalmazkodnak a helyzethez és továbbra is kiegyensúlyozottak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.