Létrehozva: 2022.02.21.
Módosítva: 2022.02.21.

Szakított az álompár, Dobó Katáról mindent elmondott egy ismerőse

Közel fél évig tartott a románc.

Nem sokáig örülhetett az új szerelemnek Dobó Kata és Szente Vajk. A Blikk információja szerint a színésznő és a rendező friss kapcsolata tavaly év végén zátonyra futhatott, s véget ért. 

Dobó Kata egyelőre nem reagált a hírre

A szakításról a pár egyik közeli ismerőse beszélt a lapnak.

Nem kapkodtak el semmit, sokáig randiztak, lassan ismerkedtek. Bár nagyon megszerették egymást, mások voltak az elképzeléseik a jövőt illetően. Élvezték a másik társaságát, de egy ideje tudták, hogy nem fordul majd komolyabbra a kapcsolatuk, nem tervezték, hogy összeköltöznek, ezért tudták, előbb-utóbb meg kell hozni a döntést 

- mondta a lapnak a neve elhallgatását kérő ismerős.

Mivel Kata és Vajk szakmabeliek, a jövőben gyakran lehetnek közös munkáik. Ezért is fontos, hogy az informátor szerint békében, barátként szakítottak.

Nagyon kulturált, rendezett szakításuk volt és barátok maradtak azután is, hogy kimondták: ennyi volt. Tisztelik egymást és egyikük szívében sincs harag – folytatta az ismerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi