tóth gabi
Több komoly mélypontja is volt a 47 évesen elhunyt színésznek, mielőtt a szervezete feladta a küzdelmet a koronavírussal szemben.
Damu Roland hétfői halálhíre az egész országot megrázta. A színész koronavírusban hunyt el, mindössze 47 évesen, előtte mélyaltatásban tartották.
Akik ismerték Rolandot, pontosan tudták, hogy már gyerekkorában is nagyon hányattatott volt a sorsa, folyamatosan küzdött a démonaival, amiken végül nem tudott felülkerekedni. Ők győztek. A színész életének több mélypontja is volt, 2019-ben a Ripost számolt be arról elsőként, hogy öngyilkosságot kísérelt meg egy VIII. kerületi lakásban. Ám a gondok már jóval azelőtt jelentkeztek. Erről Roland Az igazság című könyvében írt, kegyetlen őszinteséggel.
Volt időszak, amikor minden reggel hányással indult, Xanaxszal, szorongásoldóval folytatódott, de reggel 8-kor már „Terike kocsmájában„ ült és ivott. Volt, hogy délig ott fogyasztott, majd elment szinkronizálni, de a kollégák érezték a szagát – írja az Origo.
Két munkatársa adott neki kölcsön, de az a pénz sem tartott sokáig. „Elittam. A reggeli mennyiség két-három feles, két-három borral volt. Este pedig már nem is dupla, hanem tripla vodkákat kértem. Izzadtam, dagadt voltam. Ha nem ittam eleget, fáztam. Ha rosszul voltam, bekaptam két Xanaxot és összerágtam. Az az íz és a vodka íze gyönyör volt a számomra” – írta.
„Esténként eszméletlenre ittam magam, csak feküdtem. Sokszor a kocsmából vittek fel a szállodai szobámba. (...) Reggelente a halálomon voltam. Két feles, két hányás, két Xanax, és bumm, újra sármosnak, jóképűnek, vagánynak éreztem magam. Miközben a tükör és a valóság egy dagadt, alkoholtól felpüffedt fejű, bizonytalanul tántorgó embert mutatott. Senki és semmi nem érdekelt” – vallotta a könyvében a színész, aki pánikbetegséggel is küzdött.