Létrehozva: 2021.12.27.

Titok a múltból: Szörnyű tünetekkel járó betegség keserítette meg Damu Roland életét

Damu Roland rosszullétei 2003-ban, válása után kezdődtek.

A december 27-én elhunyt Damu Roland Az igazság című könyvében számolt be arról sok évvel ezelőtt, hogy súlyos pánikbetegség kínozta, rettegett a hidaktól, sőt, olyan is volt, hogy nem mert felszállni a metróra.

„Minden ok nélkül elkezdtem izzadni, a tenyeremről csorgott a víz. Aztán jött a szédülés, a heves szívdobogás és a mellkasi fájdalom, olyan tüneteket produkáltam, mintha infarktusom lenne. Zsibbad a kezem, a lábam, és majdnem kilyukadt a hátam. Ezek a tünetek napról napra egyre sűrűsödtek, fokozódtak„ – vallotta a kötetben a színész, aki néha szinkronizálás vagy színpadi szereplés közben is rosszul lett.

A gondok 2003-ban kezdődtek, a válása után.

Damu egy idő után nem mert metróra szállni, mert az a föld alatt megy, de elkezdett rettegni a hidaktól is. Akkoriban Budán, a Móricz Zsigmond körtér környékén lakott, 7-es busszal kellett volna átmennie naponta Pestre, munka miatt. Sokszor volt, hogy nem mert felszállni a buszra, mert tudta, hogy az átmegy egy hídon, úgyhogy több járatot is elengedett, csak állt rettegve a megállóban – írja az Origo.

Mint írja a könyvében, a Jóban Rosszban castingjára is pánikbetegen ment el, de megkapta a szerepet. Akkoriban járt pszichiáterhez is, végül három-négy hónap és kórházi kezelés kellett, hogy legyűrje ezt a betegséget.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott