Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.11.03.

Aggasztó hírek jöttek a családját elhagyó magyar zenészről

Nagyon nincs jó állapotban a Kowalsky meg a Vega frontembere, Balázs Gyula. Erről ő maga számolt be a Facebook-oldalán.

Az egész országot meglepte a hír, hogy nemrég elköltözött a családjától a Kowalsky meg a Vega frontembere, Balázs Gyula, aki azóta bevallotta, hogy a gyerekei jelentik számára mindent, a házassága azonban menthetetlen volt. A jövőben a szülők felváltva oldják meg a gyerekek felügyeletét, és a héten éppen a zenész volt a soros, ám csúnyán lebetegedett. Inkább elvonult, nehogy megfertőzze a kicsiket.

Magas lázzal küzd a zenész (Fotó: Facebook)

„A héten négy napot lehettünk volna együtt a drágáimmal, de annyira brutál betegség csapott le rám, hogy jobbnak láttam magányos elvonulásba átautózni a budapesti lakásba, nehogy összefertőzzem őket. Pedig Szofikám azt mondta, majd ő ápol engem. Jót is tenne, mert a betegség csak tombol bennem, mint láthatjátok a szervezet lázban leadott reakciójából...” – üzente az énekes a Facebook-oldalán, aki arról is tájékoztatta a rajongókat, hogy elmarad a hétvégi koncertje.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb