RETRO RÁDIÓ

Kutyasétáltatás közben hagyta el felesége a magyar színészt, most megszólalt a lánya

lippai lászló
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 19. 17:30

Lippai Lászlónak 61 évesen kell újra felépítenie az életét.

Lippai László élete néhány hónappal ezelőtt omlott teljesen össze. A 61 éves színművész gyanútlanul indult el sétálni egyet a kutyájával, ám mire visszaért az ebbel, a feleségének már csak a hűlt helyét találta. Ráadásul mindez Lippai születésnapján történt.

Szó nélkül hagyta el a felesége Lippai Lászlót (Fotó: TV2)

A neje a holmiját se vitte el és telefonon sem volt elérhető. Lippai a közös fiuktól később tudta meg, hogy rendben van a felesége, de azt, hogy miért és hova ment el, a mai napig sem tudja.

Lippai csak annak örül, hogy a lánya, Anna mindenben mellette áll, segít neki. A színész legénylakásba költözött és sportolni kezdett. Abban bízik, hogy rendeződik az élete és egyszer talán egy új szerelem is rátalál.

Anna a hétvégén egy terjengős Facebook-bejegyzésben kelt édesapja védelmére, úgy érezte, muszáj kiírnia magából, amit érez.

„Születésemtől fogva mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. Mindent meg lehetett vele beszélni. Támogatott, mindig, minden körülmények között. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb periódusai, de Ő jó ember, aki szánt szándékkal sosem ártana senkinek. Mindig felnéztem rá, mert hivatásában az előrelépést sosem úgy érte el, hogy valahova dörgölőzött, kiállt mindig önmagáért. Egy embernek mindig van hova fejlődnie. Hiszem, hogy sikerül ebből a problémából is felállnia, és a rosszindulatú emberek megnyilvánulásait félre tudja majd tenni. Mert aki más életére vonatkozóan ítélkezik, annak valójában a saját életében vannak megoldatlan problémái” – fogalmazott a színész lánya.
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.