RETRO RÁDIÓ

Kínos helyzetbe hozták Erdélyi Mónikát a strandon, amikor bikinire vetkőzve a vízbe tartott

Kínos helyzetbe hozták Erdélyi Mónikát a strandon, amikor bikinire vetkőzve a vízbe tartott
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 17. 16:40

Kellemetlen helyzetbe került a műsorvezető.

Kellemetlen élmény érte Erdélyi Mónikát. A korábbi műsorvezető Lilu YouTube-műsorának a vendége volt, ahol természetesen szóba került az egykori nagy sikerű Mónika-show is.

Erdélyi Mónika elmondta, a világból ki lehet kergetni azzal a kérdéssel, hogy igazi szereplők voltak-e a műsorban résztvevő emberek.

„Ki írna meg ennyi párbeszédet? Amiben én nagyon jó vagyok, azok a keresztkérdések, azzal én bárkit az őrületbe kergetek” – mondta.

„Erre nem lehet felkészülni és előre megírni. Ők a honfitársaink, ezt el kell fogadni, minden társadalom így épül fel. Vannak okosak és kevésbé okosak, vannak kulturáltak és kevésbé kulturáltak” – tette hozzá.

Mónika elmondta, összesen 1918 adás volt és műsoronként körülbelül 10 emberrel beszélgetett. Amire a legbüszkébb, hogy egy drogos fiú a műsor után ment el rehabilitációra. Ezután Lilu rákérdezett, volt-e olyan élménye, hogy a műsorban szereplő emberek odamentek hozzá évekkel később.

„Százmillió. Nagyon kellemetlen is. Amikor bikiniben mész a strandon és ha nem vagy elégedett pont magaddal, csak sunnyogsz, hogy ne lásson senki, mielőtt belecsobbannék a medencébe: szia, Mónika!” – mesélte kellemetlen élményét.

Bevallotta, a legtöbbször nem tudja beazonosítani korábbi vendégeit, egyszer például egy férfi azzal ment oda hozzá, hogy ő is részt vett azon a Soltész Rezső hasonmásversenyen, ami a Mónika-showban volt.

(via)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.