Létrehozva: 2021.04.03.

Súlyos beteg a magyar műsorvezető: szerelme a karjaiban vitte be a kórházba

Akkora fájdalmai voltak, hogy szerelme a karjaiban vitte be a kórházba, ahonnan már nem is engedték ki.

Először beszélt súlyos betegségéről Iszak Eszter. A 33 éves modell-műsorvezető a közösségi oldalán osztotta meg, hogy kórházba került és meg kellett műteni.

Iszak Eszter
Fotó: Ripost

A magánéletéről ritkán beszélő Iszak Eszter most megmagyarázta, miért tűnt el hosszú időre a közösségi oldalairól. Mint kiderült, petefészekcisztával, endometriózissal, Hashimoto-betegséggel és pajzsmirigy-problémákkal kezelték és műtötték a Gyurta Danival párkapcsolatban élő műsorvezetőt.

“Iszak Eszti vagyok, egy sebezhetetlen terminátor, aki soha nem beteg és mindent kibír! Gondoltam ezt magamról egészen tavaly februárig, amikor is először rosszul lettem. Az elején persze szokásomhoz híven nem foglalkoztam a dologgal, (…) de a fájdalom és a problémák csak gyűltek napról-napra, egészen addig, amíg a karantén közepén kórházban nem találtam magam, ahova a szerelmem vitt be gyakorlatilag a karjaiban és ahonnan már nem engedtek haza összepakolni sem. Ezután jött pár hónap gyógyszerezés, amikor annyi tablettát vettem be nap, mint nap, amennyit a 3 évtizedem alatt összesen nem. Az állapotom viszont nem javult. Nyárra eljutottunk oda, hogy egy pénteki napon egy vizsgálat után ki is írták a keddi műtétem, ami utólag nagyon szerencsésnek bizonyult mert bár az ultrahangon nem látszott, operáció közben kiderült, hogy a bal petefészkemben lévő ciszta 12 centis, ami az én testalkatomhoz mérve óriási. (…) A több hónapnyi vizsgálat során kiderült, hogy a cisztán kívül endometriózisom és hashimoto-betegségem is van, a pajzsmirigyemet pedig gyakorlatilag elkezdte lebontani a szervezetem” – árulta el Iszak Eszter, aki a betegsége miatt naponta szed gyógyszereket, áttért a gluténmentes étrendre, jógázik, és igyekszik minél egészségesebben élni.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

iszakeszti (@iszakeszti) által megosztott bejegyzés

origo.hu

Mindenki a melleire kíváncsi, ő pedig meg is mutatja őket - képek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Jürgen Klopp visszatért a Liverpoolhoz

mindmegette.hu

Ha ezt az egy dolgot megteszed, a paradicsombokor őszig ontja majd a termést!

vg.hu

Orbán új európai frakciója: Fico végre bejelentést tett – sokan nem ezt várták

ripost.hu

A nagyi ismerte fel a tüneteket, nem élhet sokáig a gyönyörű kisbaba

hirtv.hu

Újabb merényletre figyelmeztet Robert Fico

ripost.hu

A kutatók is kővé dermedtek attól, ami megjelent a Vörös bolygón

mindmegette.hu

7 vitamin és sáványi anyag, amit muszáj pótolni kánikulában

ripost.hu

Most érkezett: Lezárták és áll az egész autópálya, elég nagy a baj

ripost.hu

Újabb dráma: egy holttestet már kihúztak a vízből, két embert még keresnek

ripost.hu

„Elég nagy a havi rezsim, van több lakásom és kocsim is” – kiderült, miből él ilyen jól valójában a magyar celeb

ripost.hu

Beindult a bolt, kapósak a magyar válogatott Eb-játékosai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„A hír igaz” - Galambos Bogi szakított milliárdos szerelmével

LELKIZŐ

„A kiszolgáltatottságot viselem a legnehezebben” – Hosszú ideig tart Kandász Andrea felépülése súlyos balesetéből

LELKIZŐ

Szigligeti Ivett lezárta a múltat: Máshol kezdett új életet

LELKIZŐ

Váratlan fordulat: Ezért nem tud elköltözni a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Mi történt? Követőitől kért segítséget a TV2 gyönyörű sztárja

LELKIZŐ

Lesújtó hír érkezett: Tavaly tért vissza a képernyőre, meghalt az elismert színésznő

LELKIZŐ

Gyász: Meghalt a Dallas legendás sztárja

LELKIZŐ

„Összetört a szíve” – a rákbeteg Katalin hercegné nem bírja elviselni a gondolatot, hogy milyen jövő vár a kis György hercegre