Létrehozva: 2020.12.01.

Fodor Zsóka tragédiája: sorra veszíti el a barátait

A színésznő próbál mindent megtenni, hogy védje magát a koronavírustól, de aggasztja, hogy több szerettét is elveszítette.

Sokakhoz hasonlóan Fodor Zsóka is nehezen viseli a koronavírus-járvány második hullámát. A színésznő úgy érzi, egyre kevésbé bírja már a szigorításokat, örülne, ha az élete visszaállhatna a régi kerékvágásba.

Fotó: Bors

„Egyre rosszabbul viselem a pandémiás időszakot, mert most már nem csak az anyagiak hiányoznak, hanem hogy visszakapjam a régi életemet. Szeretnék újra utazni, vagy a barátaimmal félelem nélkül találkozni. Napról napra jobban zavar a maszk, jó lenne, ha végre ez is lekerülhetne rólunk, mert nem tudok szemüveget használni mellette mivel az bepárásodik. Hiába tart be minden szabályt az ember, rettegéssé vált az életem. Nem lehet száz százalékosan megóvni magunkat, csak próbálkozhatunk„ – mondta el az AC Newsnak a színésznő, aki igyekszik minél kevesebbszer kimozdulni otthonról.

Zsóka nagy fájdalma, hogy a közelmúltban több szerettét is elveszítette.

„Drága Benkő Laci, akivel kilenc éves kora óta egy házban lakom, barátok vagyunk, és nagyon szeretem őt és a feleségét is, elment. Három hete találkoztam vele utoljára, nem gondoltam volna, hogy az lesz az utolsó. De nem ő az egyetlen, mert a szomszédom, aki egy nagyon jó fogorvos, ő is meghalt. Sőt az utóbbi napokban számos tragédia történt, amelyekből többen a koronavírus miatt távoztak” – fogalmazott a portálnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter