Létrehozva: 2020.05.05.

Sírva emlékeztek Szilágyi István kollégái: ezért nem lehetett segíteni a színészen

A kollégái nagyon szerették őt, és bár próbáltak neki segíteni, hogy a sorsa jobbra forduljon, mégsem volt rá lehetőségük.

Egykori kollégái, Maszlay István, Nagy Balázs és Koncz Gábor emlékeztek meg a vasárnap reggel meggyilkolt Szilágyi Istvánról.

A Mokkában elmondták, hogy bár éveken át próbáltak segíteni a művészházaspárnak, hogy jobb körülmények között élhessenek, ők ragaszkodtak bántalmazó fiukhoz, Péterhez.

„Szinte előre borítékolható volt a tragédia. Három-négy éve Pityiék már elmentek Győrből, ahol egy színészlakásban éltek. Mindenki próbált segíteni nekik, de egyszerűen nem lehetett segíteni rajtuk, mert ragaszkodtak Péterhez. Ők viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a fiukkal maradjanak. Az egyetlen dolog, amihez Pityi és Jolika ragaszkodott, az Péter volt” – fogalmazott Nagy Balázs, akitől Maszlay István vette át a szót helyeselve.

„Egészen egyszerűen gyerekfüggők voltak. Minden lehetőségük megvolt arra, hogy úgy éljenek, ahogy azt nagyon megbecsült, magas színvonalon dolgozó színészek érdemlik. De ők nem voltak hajlandóak elszakadni a fiuktól„ – árulta el Maszlay István, akinek a beszélgetés végén könnyek szöktek a szemébe.

Felidézte ugyanis Szilágyi egyik színpadi szerepét, aminek során valóban elsírta magát a színpadon.

”A Tizedes meg a többieket játszottuk, ő volt benne az erdész. A szerepe szerint a fiát, Pétert meg akarja védeni tőlünk, gazemberektől, ezért hurkát-kolbászt ad nekünk. A szerep arról szól, hogy 'Minden meglesz vitéz urak, csak a fiamat, a fiamat hozzák vissza! Péter! Péterke...!' Ezt mondta, elsírta magát, és lement a színpadról. Ez a legszomorúbb történetem Pityiről...„ – mondta el a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg