Létrehozva: 2019.03.04.

Titokban műtötték: kiderült, mi okozta Koós János halálát

Vasárnap hajnalban jelentette be családja, hogy rövid betegség után 81 évesen elhunyt Koós János. A Ripost megtudta: múlt kedden került kórházba, ott érte a halál. A család késõbb ad tájékoztatást a temetésrõl.

Az utolsó nagy legendák egyike távozott. Koós János. A hivatalos tájékoztatás szerint, a művész rövid ideig tartó betegség után hunyt el. A %Ripost% azonban megtudta, az énekest kedden kórházba szállították, majd megműtötték, viszont az operációból már nem épült fel. Bár az orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék, lapunk úgy tudja, pár nappal később Koós szíve végül feladta a harcot. Szombaton a kórházban hunyt el a Táncdalfesztiválok egyik legnagyobb legendája.

Úgy tudjuk, nem ez volt az első alkalom, hogy kórházban kellett kezelni a művészt. Információink szerint tavaly is volt már egy komolyabb beavatkozása, de abból teljesen felépült. A család egyelőre az ügyben nem szeretne megszólalni, és a temetés részleteiről is csak később adnak tájékoztatást.

Koós János egészsége azután kezdett el romlani, hogy 2017-ben, Klapka György temetése után, elesett saját ajtaja előtt és kificamodott a válla. A zenészt akkor is meg kellett műteni, és bár az operáció jól sikerült, komoly fájdalmai maradtak,  nehezen tudta mozgatja a karját. A mindig életvidám művészen azonban sosem látszott, hogy gond lenne az egészségével. Főleg, ha a közönség elé lépett. Õt csupán az érdekelte, hogy egyetlen egy fellépése se maradjon el.

Legutolsó interjúját pár hete adta az ATV-nek, Jakupcsek Gabriella műsorában csillogó szemmel nyilatkozott, jókedvűen válaszolt a kérdésekre, és szokásos módon viccelődött a műsorvezetővel is. A beszélgetés során azonban feltűnő volt, hogy János hangja egy kicsit megváltozott, sokszor köhögött, de senki nem gondolt arra, hogy komoly probléma állhat a háttérben.  

Hogy Koóst mi bántotta a legjobban élete utolsó éveiben? Ez kiderül a hétfői %RIPOST%- napilapból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom