RETRO RÁDIÓ

Súlyos beteg a magyar zenész, már az albérletét se tudja fizetni

Súlyos beteg a magyar zenész, már az albérletét se tudja fizetni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 27. 10:08

Legyõzte a büszkeségét és a Facebookon kért segítséget Fekete Jenõ.

Pokoli hónapokon van túl Fekete Jenő, ezért az ismert blueszenész segítséget kért.

Az eMeRTon-díjas gitárost idegbecsípődés kínozta, nem is tudott fellépni, majd tüdőembólia miatt került életveszélybe. Kétségbeesésében a Facebookon jelezte, szüksége van anyagi támogatásra, másképpen nem tudja kifizetni albérletét és számláit.

"A blueszenészek élete egészségesen sem egyszerű Magyarországon, én pedig idén még nem tudtam játszani – mondta Fekete Jenő a Blikknek. – Kezdek jobban lenni, de lassú a gyógyulás" – árulta el a zenész, akinek kálváriája a lapockája körüli fájdalommal kezdődött.

"Azt hittem, elfeküdtem a hátam, de nem múlt a fájdalom. Kiderült, a csigolyámnál csípődött be egy ideg, még mindig zsibbad a kezem. Először kórházban kezeltek, majd beutaltak gyógytornára. Egy reggel arra ébredtem, hogy szúr a tüdőm, fáj minden lélegzetvétel. Napokig éreztem, de nem vettem komolyan. A gyógytornán elmondtam a panaszaim, mire azonnal mentőt hívtak. Kiderült, tüdőembóliám volt" – emlékezett vissza, s végül 11 napot töltött kórházban.

"Nincs más választásom, életmódot kell váltanom. Több mint harminc év után letettem a cigit, húsz napja nem gyújtottam rá" – árulta el Fekete, akit az ijesztő történések ráébresztették arra, hogy meg kell valósítania az álmait. 

"Régóta szeretnék saját lemezt, elkezdtem rajta dolgozni Valla Attila szövegíróval. Remélem, hamarosan a színpadra is visszatérhetek" – árulta el Jenő, aki azt is bevallotta, nehéz volt legyőznie a büszkeségét.

"Végső kétségbeesésemben fordultam a barátaimhoz a Facebookon, de nagyon jólesett, mennyien segítettek."

Zenésztársai nagyszabású jótékonysági koncertet szerveztek a megsegítésére május 7-re a Kobuci Kertbe.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.