tóth gabi
Súlyos árat fizetett a sportkarrierjéért Dietz Guszti: nagymértékben károsodott az agya, pedig fotografikus memóriával született...
Egykor fotografikus memóriája volt, ma már arra sem emlékszik Laky Zsuzsi férje, hogy mit kellene hazavinnie a boltból. A volt ketrecharcos bajnok, Dietz Gusztáv több olyan súlyos fejsérülést szenvedett, amitől károsodott a rövid távú memóriája.
A legbátrabb páros szereplője a forgatáson említette, hogy egy logikai feladatot inkább a felesége oldjon meg helyette, mert ő képtelen lenne rá, majd a Borsnak beszélt először a maradandó agykárosodásáról.
„2015-ben, Linzben szenvedtem súlyos vereséget, Tomislav Spahovic ütött ki. Egy labdába sem fejelhettem volna bele fél évig, még edzésen sem üthettek volna meg, de rá egy hónapra elvállaltam egy bécsi gálát. Ezen a meccsen is leütöttek, kibújt a fedezékből a fejem, párat kaptam a földön is, pedig már öntudatlan voltam. Ez bizony nyomokat hagy az ember agyában” – meséli Guszti.
A sportoló úgy ment el a második, bécsi meccsre, hogy agytörzsgyulladása volt és egy tenyérnyi vérömleny is kialakult a bal füle mögött. Gyakorlatilag az is csoda, hogy az első ütés után életben maradt.
„Rettentő kellemetlen. Hallod és érted, amit mondanak neked, de nem tudsz reagálni, csak nézel ki bambán a fejedből. Ekkor éreztem azt először, hogy sérült a memóriám. Arra sem emlékeztem, hol voltam tegnap autóval. Nem érzem magam hülyének, nem lettem gyengébb képességű. Egészen fiatal koromban fotografikus memóriám volt, úgy néztem ki, hogy megfelelő képességgel születtem, programozónak készültem. De mindent megtettem, gyakorlatilag két kézzel és lábbal, hogy eltűnjenek ezek a velem született képességeim. De egyrészt van mobiltelefonom, ha Zsuzsi kér valamit a boltból, és nem jut eszembe, fel tudom hívni, ahogy a címeket is meg tudom nézni benne. A feleségem az élő noteszem, mindent nyolcszor elmond, felhív egy találkozó előtt. Zsuzsi mindent felír nekem, jelez a telefonom, SMS-t küld négyszer-ötször is, ha kell. Azzal is nyugtatnak az orvosok, hogy szépen lassan visszaépülhetnek ezek az idegi kapcsolatok az agyamban” – mondta.