Ez szakította el első nagy szerelmétől a legendás magyar színészt

Gálvölgyi János persze tudja, nem tagadhatja le, hogy szombaton betöltötte a 70. életévét. Ráadásul az évfordulón más jubileum is van, kereken ötven éve van a pályán a legendás színész. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész rendhagyó interjút adott a %RIPOST%-nak.

%RIPOST%: Mi az első gyermekkori emléke?

Gálvölgyi János: Egy gyönyörű nap volt, édesanyám és édesapám elvittek a Fővárosi Nagycirkuszba. Elbűvölt az a világ, a manézs, de legfőképpen a bohóc, nagyokat nevetettem rajta. Ez a bohócmánia egyébként azóta is tart, imádom őket. Tudom, hogy vannak, akik kimondottan félelmetesnek tartják őket, de akkor azok nem láttak még jó bohócot. Sok mindenkit tudnék mondani, akitől lehet félni, de tőlük nem.

%RIPOST%: Szűkösen éltek akkoriban? Mi volt kedvenc étele például?

G. J.: Az biztos, hogy mi nem a Gundelbe jártunk enni… Nekem a zsíros kenyér volt a kedvencem, kovászos uborkával. Nagyon jó gyermekkorom volt. A nagyszülőknél laktunk, a szüleim napközben dolgoztak. De, amikor elköltöztünk tőlük, akkor sokat voltam egyedül iskola után, és szerettem. Bábszínházaztam, és rengeteget olvastam, főleg Jókai Mórt, indiános könyveket és minden mást is. Ennek iszom a levét mai napig.

%RIPOST%: Emlékszik az első nagy szerelmére?

G.J.: Hogyne… Angyalföldön volt, ő a harmadikon lakott, mi a másodikon, nagyon komoly dolog volt, úgy nézett ki, elveszem feleségül hét vagy nyolcéves koromban Micát. Aztán elköltöztünk, és ha jól emlékszem, hat buszmegálló szétszakította ezt a szépnek induló házasságot...

%RIPOST%: Aztán néhány kapcsolat után, feleségül vette Juditot, akivel 47 éve házasok. Ki hordja otthon a nadrágot?

G.J.: Mindkettőnknek van nadrágja, ami neki jól is áll, én, azt hiszem, viccesen néznék ki szoknyában. A viccet félretéve, nálunk nincs ilyen. Egyenrangú partnerek vagyunk, és ha hiszi, ha nem, nagyon ritkán vitázunk. Ha mégis felmerül valami, amiben nem értünk egyet, azt mindig meg tudjuk beszélni. Ezt üzenem mindenkinek, főleg a fiatalságnak, hogy beszélgetni kell! Nem tudnék egy pillanatot kiemelni a házasságunkból, ami kiemelkedőbb lett volna a többinél, akkor meg is enné a fene az egészet. Minden pillanatunk boldog volt, és az most is, azért is vagyunk még mindig együtt.

%RIPOST%: A házasságukból két lányuk született, megvan a pillanat, amikor a felesége közli, hogy várandós?

G.J.: Azt tudom, hogy fiatalon akartunk gyerekeket, lányokat. Elsőre nagyon vártunk Esztert. Olyannyira, hogy nem is gondolkoztunk fiú- néven. Úgy voltam vele, ha fiú lesz, akkor is Eszter lesz. Szerencsére lány lett. Képzelje el, ha most lenne egy fiam, és Eszternek hívnák?

%RIPOST%: Milyen apának látja magát?

G.J.: Rossznak semmiféleképpen sem. Minden szakmában, a miénkben is, mindenki szeretett volna valamit elérni, én is. Meg is tettem érte mindent, de már mindent elirigyeltek tőlem, a díjaimat, a kitüntetést, csak a munkát nem, amivel elértem. Szóval biztos nem voltam a lányokkal annyit együtt, mint kellett volna. De erre apósom azt mondta: ha egy tisztességes lakatos mester lettem volna, akkor többet lettem volna velük. Igen, de akkor meg nem én lennék a Gálvölgyi…

%RIPOST%: Miért, mit jelent a Gálvölgyinek lenni?

G.J.: Azt a szeretetet, amit visszakapok az emberektől!

%RIPOST%: Tudom, hogy nem szereti, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy hetvenéves lett.

G.J.: A Játékszín igazgatója, Bank Tamás évek óta kérlelt, hogy csináljak egy önálló estet. Na, gondoltam ezzel elkerülöm az ünneplést. Így kimentem a színpadra, elbeszélgettem magammal, magamról, aztán akit érdekelt, érdekelt, és én ezzel letudtam a születésnapomat. Csak annyi jó benne, hogy na ezt is megéltem, túléltem. Na jó, most nem tudtam olyan hamar lelépni egy bemutató után, mint szoktam. Most majdnem utolsóként mentünk haza a feleségemmel, annyi kolléga, barát akart felköszönteni utána. Ez azért jólesett!