tóth gabi
Nyolc órán át operálták az orvosok.
Mintha egy rémálomba csöppent volna a VIASAT3-on futó Feleségek luxuskivitelben című műsor egyik sztárja, Luxus Rita, amikor kiderült, hogy versenytáncos lányát azonnal műteni kell. Teljesen véletlenül tudták meg, hogy beteg.
"Pár napja már mondta, hogy zsibbad a lába, és amikor nem múlt el, bevittem a kórházba. MR-vizsgálatra vitték, akkor kiderült, hogy elmozdultak a csigolyái, és nyomnak egy ideget. Ha nem műtik meg azonnal, akkor akár meg is bénulhatott volna. Azt mondta az orvos, hogy sürgősen operálni kell, és bár több hónap lett volna a várakozás, hat héttel később betolták a műtőbe"
- mondta a Blikknek remegő hangon Rita.
"Az első műtét az előkészületekkel együtt 10 órán át tartott. Azt mondta dr. Fazekas Béla főorvos, hogy nagyjából két órán át lesznek bent, ám amikor kijött, szólt, hogy még két órát kérnek. Nyolc órán át ültünk az ajtó előtt, mondanom sem kell, borzalmas volt. Anett édesapja, János is támogatott. Amikor Anett magához tért, az első kérdése az volt, hogy ugye a szempilláit nem aludta el"
- emlékezett vissza nevetve Rita, de a megpróbáltatások itt nem értek véget.
"Anettnak továbbra is fájt a lába. Kiderült, hogy az egyik csigolyájából letört egy darab. Újra megoperálták, a beavatkozás négy és fél órás volt. Most hat csavar van a gerincében, fájdalmai vannak, nem panaszkodik. Sírni se sír, potyognak az én könnyeim helyette"
- vallotta be a luxusfeleség, aki két hete minden percét a kórházban tölti 17 éves lányával. Szerencsére az orvosok szerint a tininek így sem kell lemondania nagy álmáról, a műtét után is lehet még versenytáncos.